Miért tanulunk matekot? Szükség van rá egyáltalán?

Rovat

Megosztás

A matematikára semmi szükség! Legalábbis egészen addig, amíg nem kell valamilyen problémát megoldani. Többek között erről is szó lesz Mosóczi András (avagy a Középsuli matektanára) új könyvének bemutatóján.

Van egy különös nép Dél-Amerika esőerdeiben, és az ő világukban nem létezik a matematika. A vadászó-gyűjtögető életmódot folytató Dél-Amerikai Piraháknak a számolásra vonatkozóan mindössze négy szavuk van, az egy, a kettő, a néhány és a sok. Nemcsak arról van szó, hogy nem alakultak ki a nyelvükben olyan szavak, amelyek nagyobb mennyiségeket tudnának kifejezni, hanem egyáltalán nincsenek is tisztában a nagyobb mennyiségek jelentésével.

Amikor arra kérték őket, hogy tegyenek le a földre annyi kavicsot, ahányan éppen jelen vannak a törzs tagjai közül, akkor 4-5 résztvevő estén még sikerült végrehajtaniuk a feladatot, de 8-10 résztvevőnél a teljesítményük már jelentősen romlott.

 

A kutatások kimutatták, hogy a törzs tagjai szellemileg nem visszamaradottak, életmódjuk és nyelvük nagyfokú kreativitásra utal. A Pirahák a jelenben élnek, és gondolkodásuk is mindig a jelenben lévő dolgok konkrét szintjén zajlik.

Végső soron azért nem rendelkeznek a számok absztrakt fogalmával, mert sosem volt rá szükségük.

Nálunk miért kell a másodfokú egyenletet meg a Pitagorasz-tételt és más rémségeket tanulni az iskolában?

Ahhoz, hogy csak úgy gondtalanul éljük az életünket valóban nincsen szükség matematikára! Hogyha viszont megjelennek problémák, amiket meg kell oldani, ott hirtelen megszületik a matematika. És itt most ne a matekdolgozatra gondoljunk, mint probléma, hanem bármilyen problémára.

A matematikai gondolkodás a problémák megoldására lett kitalálva!

A mindennapi élet problémái sokszor annyira összetettek és bonyolultak, a különböző részletek miatt annyira átláthatatlanok, hogy ez a kuszaság sokszor lehetetlenné teszi a megoldásukat. Ahhoz, hogy mégis megoldjuk őket, kénytelenek vagyunk leegyszerűsíteni és absztrakttá tenni őket.

Vagyis átvisszük a problémát a matematika világába, ahol egy steril környezetben képesek vagyunk csak a lényegre koncentrálni. És amikor a matematika absztrakt világában megoldottuk a problémát, akkor a kapott megoldást visszahozzuk a mindennapi élet világába.

A matematika nem más, mint a problémák leírásának és megoldásának a tudománya.

Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenkinek matematikusnak kéne lenni. Mindössze azt, hogy aki fejleszti a matematikai képességeit, az egyúttal fejleszti a problémák helyes megragadásának és könnyebb megoldásának képességét. És ahogyan olvasni is megtanulhatunk a Harry Potteren, Shakespeare drámáin vagy éppen a bulvár sajtó cikkein keresztül is, a problémamegoldó képességünket is fejleszthetjük sakkozással, a másodfokú egyenlet megoldásával, vagy éppen a vektormezők felületi integráljának kiszámolásával.

A matematika amellett, hogy megtanít gondolkodni, egyben a tudományok univerzális nyelve is. Hogyha például valaki pilóta akar lenni, akkor tudnia kell angolul, mert a légi irányítás nyelve az angol. Ha valaki orvosnak tanul, akkor tudnia kell kezdő szinten latinul, mert az orvosi szaknyelv a latin. Hogyha pedig valaki mérnök vagy kutató szeretne lenni, akkor tudnia kell a matematikát, mert a tudományok nyelve a matematika.

Ha tehát kíváncsi vagy, hogy mire lehet valójában használni a matekot, és miért az a címe Mosóczi András most megjelenő könyvének, hogy A gondolkodás forradalma, akkor tarts velünk pénteken a könyvbemutatón.

Hogy mit kell tudni a szerzőről?

Hazánk egyik legnépszerűbb matematikaoktató platformjának, a 120 ezer felhasználóval rendelkező mateking.hu weboldalnak az alapítója. Írásaiban, előadásaiban és oktatóanyagaiban hihetetlenül laza, mégis precíz stílusban mutatja be a matematika világát. Közel 20 éve foglalkozik egyetemisták és főiskolások oktatásával, számos egyetemen volt óraadó , a BME-től az ELTE-n át a BGE-ig. A megszerzett tapasztalatokat és tudást 2010-ben kezdte el online oktatóanyagokba sűríteni, olyan epizódokba és videókba, ahol a világos és egyszerű magyarázatok közvetlen és humoros stílusban, bárki számára érthetővé teszik a matematikát.

Könyvének bemutatója most pénteken lesz 17 órától ITT.  

A 2020-as Év tanárának bronz elismerő fokozatát is egy olyan tanár kapta, aki többek között matekot is tanít. Ők lettek az Év tanárai 2020-ban! Olvastátok már?

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta