Mikor jelennek meg a lebegő autók?

Rovat

Megosztás

A jövőben játszódó filmekben már rengetegszer láttunk lebegő autókat, amik a nélkül képesek közlekedni, hogy hozzáérnének a földhöz. Nincs szükség kerekekre, hiszen a járművek a föld felett lebegnek pár centiméterrel.

maxresdefault847

Egyelőre még csak álomképként létezik az elmélet, hogy lebegő autók fogják uralni a várost. Tervek ugyan már vannak, de a gyakorlati megvalósítása még várat magára egy kicsit. Előbb-utóbb azonban le fogják győzni a fizikai akadályokat, hiszen a technológia már ma is létezik, hogy ilyen autókat létrehozzunk.

90555d8415022cbbbb452d160babb92b

Az egész az elektromágnesesség elvén működik, ami tulajdonképpen a föld felett tartja a járművet. Egy egyszerű mágnesként is elképzelhetjük az egészet. A két különböző pólus taszítja egymást, így egy nagyobb tárgy esetében el lehet érni, hogy lebegjen. Ehhez persze egy nagy méretű pálya kell. Jelen esetben az aszfaltot le kéne cserélni egy hatalmas mágnesre, az autók aljára pedig az ellenkező pólus kerülne fel. Mondanom sem kell, hogy megfizethetetlenek lennének a költségek.

c2b831c7397dcad0ef79f93c216b262c

Az autóipar egyelőre a technikai fejlődést kihasználva készíti az autókat. Egyelőre megmaradnak a hagyományos felépítésénél, sokkal inkább a különböző extrákra, kényelmi és biztonsági kérdésekre helyezik a hangsúlyt. Azonban el fognak érni egy bizonyos szintet, mikor már nem igazán lesz hova fejlődni és olyankor kezdenek el hangsúlyt tenni az olyan megoldásokra, mint a lebegő autó kérdése.

Total-Recall-Car-by-Harald-Belker

Azonban az újításokra mindig is nyitotta. A Volkswagen már tervet is készített hogyan nézhetne ki valójában egy ilyen autó.

maxresdefault

Az önjáró és magukat vezető autókon van egyelőre a hangsúly. Ha ez a korszak megélte a fénykorát és elcsendesedett, utána valószínűleg jöhetnek a lebegő autók is. A közeljövőben még biztosan nem kell számítani rá, hogy ellepik az utcákat, de jó esély van rá, hogy 30 éven belül már láthatunk ilyet.

 

Mikor jelennek meg a lebegő autók?
Vezetnél egy lebegő autót?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta