Ezt nézed:  / Pszicho, szex / Mikor kell szakítani?

Mikor kell szakítani?

Benned is megfogalmazódott a kérdés? Akkor “jó” úton haladsz a megoldás felé: most. Persze ez nem ilyen egyszerű, ezért inkább hoztam két példát.

Egy fiút és egy lányt kértem meg, hogy meséljék el, milyen hibát követtek el és mit tanácsolnak azoknak, akik nem tudják, mikor érdemes kilépni a kapcsolatukból.

Aliz (18)
Erre most már tudom a választ: akkor, amikor még egészséges lelkiállapotban vagy. Sajnos egy rossz kapcsolat megmérgez téged, lehúz a földre, boldogtalanná tesz és megszűnik a józan ítélőképességed. Tudom, nehéz kimondani a végét. Rövid együttlét után azért, mert úgy érzem, nem adok elég esélyt, hosszú párkapcsolatnál pedig azért, mert annyira megszoktam a partneremet, hogy el sem tudom képzelni az életet nélküle. Két évet húztam le egy olyan kapcsolatban, ahol rettenetesen éreztem magam: kritizált, megalázott a barátaink előtt, elvette az önbizalmamat. A vége felé már naponta sírtam, alig ettem, napi 3 órákat aludtam. Egyszer viszont annyira megbántott, hogy betelt a pohár: szakítottam vele. A padlón voltam, de nem emiatt, hanem ahogy bánt velem. Egy évig jártam pszichológushoz, a családom és barátaim segítségével fel tudtam állni. Azóta volt egy rövid kapcsolatom. Már az első héten felfedeztem, hogy milyen bunkó az emberekkel. Kidobtam, és csak pár napba telt elfelejteni. Azóta újra boldog szingli vagyok!

Ferenc (19)
Akkor kell szakítani, amikor a párod olyat művel, ami neked nem fér bele egy kapcsolatba. Nálam ez a hazudozás volt. Exem sokszor nem mondott igazat. Nagyon szerettem, ezért hamar megbocsátottam neki, pedig nem kellett volna. Már az elsőnél is ki kellett volna lépni, mert aki egyszer hazudik, az többször is megteszi. Nem fog ezen változtatni és mivel én elnéztem neki, tudta, hogy bármikor megteheti. Sorra bukott le, én pedig 1-2 nap sértődöttség után mindig visszataláltam hozzá. Másfél év után megtudtam, hogy abban is hazudik, hogy szeret. Megcsalt. Ahhoz képest, hogy fájnia kellett volna, inkább megkönnyebbültem. Nem kellett többet elviselnem azt, hogy a barátnőm hazudozik. Ilyenkor tanácsolom a legjobban a szakítást. De lehet más oka is, bizalomhiány, elhanyagolás, bármi, amitől te rosszul érzed magad és nem vagy boldog.

Egyet tudok érteni velük. Ha szakításon gondolkozol, könnyen lehet, hogy ez nemcsak pillanatnyi elmezavar. Nagy fájdalmat okozott, amit nem tudsz megbocsátani? Lépj ki akkor, amikor még megúszhatod egy karcolással. Azonban, ha javítható a kapcsolat, érdemes megpróbálkozni vele. Sok sikert mindenkinek a szerelmi életében!

Írta: Czár Fruzsina