Milyen lányokat szeretnek valójában a fiúk?

Rovat

Megosztás

Azt már tudjuk, milyen fiúkra vágynak igazából a lányok, és mi az a taktika, ami abszolút felejtős, ha meg akarjuk hódítani őket. Hogy a fiúk se maradjanak ki a buliból, most megfordítjuk a témát: arra derítünk fényt, ők mire vágynak.

Vajon az a jó, ha mi, lányok is rámenősek vagyunk, vagy az, ha megvárjuk, amíg a fiú közeledik hozzánk? Nem egyszer vágták már az én fejemhez is, hogy ez, bizony, a 21. század, és ha szeretnék valamit, akkor emeljem csak meg a kis hátsómat. Én azonban konzervatív módon (pedig egyébként nem vagyok az) úgy gondolom, a hódítás a fiúk dolga. Dolgozzanak csak meg értünk! De vajon ezt ők is így gondolják, vagy inkább a vagányabb lányok jönnek be nekik?

Vannak akik, tősgyökeres 21. századiként, annak minden társadalmi elvárását magukévá tették, és ők is eszerint élik világukat. Jelmondatuk: „éljenek a vagány csajok!”

Ricsi (17) a riCSAJt kedveli

„Szerintem már nem is nagyon találni a visszahúzódó lányokból, akik várják a herceget fehér lovon. Egyszerűen nem ebben nevelkedtünk. Szerintem egyáltalán nem gáz, ha a lány jön oda hozzám, sőt! Még le is vesz egy kis terhet a vállamról, azzal, hogy ő kezdeményez. Nekem eddig mindig hangos, kacér barátnőim voltak, akik többet tettek azért, hogy meghódítsanak engem, mint fordítva. Persze, azt elvárják, hogy én fizessek mindent… Ez még megmaradt a „régi világból”. :D”

 

prayersfire

Vannak azok a fiúk, akik vérében mediterrán vér csörgedez, és a lányokra is konkvisztádor szemmel néznek.

Arnold (16), a hódító

„Hogy nekem mi jön be? Hát, mondjuk az, ha valakiért küzdeni kell egy kicsit. Szerintem a legizgalmasabb mindig a macska-egér harc a kapcsolat elején, amikor csak húzzuk egymás agyát, de azért mindketten tudjuk, hogy bejövünk a másiknak, és mégis még olyan kérdéses az egész. Szerintem egy lány hordja csak fenn az orrát egy darabig, utána édesebb az egymásra találás.”

 

Figyelem, lányok, a következő delikvens valószínűleg egy Disney-herceg, és pár mondata alapján szerelembe eshettek vele. A remény felkeltésére alkalmas megszólalás következik.

Peti (18), az a bizonyos fehér lovag

„Eddigi életem során egyszer voltam szerelmes, de akkor nagyon. Furcsa dolog azon gondolkodni, hogy ilyen fiatalon létezhet-e igazi szerelem, de én váltig állítom, hogy az volt. Habár csak egy évig voltunk együtt – most Amerikában tanul a lány, és nem akartuk bevállalni a távkapcsolatot –, nagyon sokat adott nekem ez a szerelem, és nagyon remélem, hogy még szerethetek így valakit. Ha az a kérdés, hogy mi alapján szerettem bele, akkor nehezen tudok kiemelni bizonyos elemeket, mert külön-külön lehet, egyik se tett volna rám ekkora benyomást, viszont abban az elegyben, ahogy benne megtaláltam, teljesen letaglózott. Kedves, mosolygós, figyelmes, intelligens és humoros volt. Ja, és társaságban csendes. Innen is üzenem neki, hogy várom vissza nagyon!”

 

northtexaskids

Utolsó előtti megszólalónk nem szemüveges, fogszabályzója sincs, és sakk-körbe sem jár, habár a játékot magát kedveli. Hogy ez miért fontos? Olvassátok csak!

Bende (17) szerint az intelligenciánál nincs szexibb tulajdonság

„Én nem értem, miért lett menő dolog, hogy semmire nem tudunk válaszolni az órán, hogy ellógjuk a nagydogákat, vagy hogy pacsizunk, amikor meglett a kettes. Ha kvantumfizikát tanulnánk lehet, én is örülnék neki, de szerintem már eleve csökkentett elvárásokat támasztanak irányunkban, amiket könnyűszerrel tudnánk teljesíteni – ha akarnánk. Aki eszerint éli világát, nálam abszolút tabu. Sokkal érdekesebbnek találom, ha több nyelven beszél, ha tud mondani olyat, ami újdonság számomra (és nem a körömlakkokról szól), vagy ha együtt tudunk hódolni valamilyen sportnak.”

 

Elég szerteágazó válaszokat kaptunk a fiúktól is, de még egy valakit meg kell említenünk, aki előző, mi jön be a lányoknak cikkünkre reagálva, elküldte álláspontját:

Misi szerint a legfontosabb az, hogy önmagunkat adjuk

„Tapasztalataim szerint egy lány szívéhez csak egy út vezet, ha önmagunkat adjuk. Gondolom, most lehetne azt kérdezni, hogy miért? Egyszerű a válasz. Lányok nem szeretik, ha mindenféle szerepjátékba próbálunk bújni. Ők csak azt szeretik, ha önmagunkat adjuk és ennyi az egész. Őszinteség, kedvesség kisebb apróbb meglepetések. De igazából minden lány más mindenki mást szeret. Tudom, hogy most magam ellen beszélek. De akkor is az szeretik, ha önmagunk vagyunk. Mert ez a legrövidebb út a szívükhöz.”

 

Mire vágynak a fiúk?
Fiúk ez most nektek szól: Milyen lányra vágytok igazán?

Képek: northtexaskid.com, secureteen.com, prayersfire.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta