Minden idők legnagyobb kiberbűnözői – Hackercsoportot fogtak el

Rovat

Megosztás

Kisstílű tolvajjá válni nem is olyan nehéz, azonban minden idők legnagyobb bankrablását elkövetni, már annál nagyobb kihívás, ez utóbbi azonban most még is sikerült egy hackercsoportnak.

„nagyon valószínű, hogy ilyen dörzsölt kiberbűnözőket még nem látott a világ.”

mondta ezt Chris Doggett, a Kaspesky Lab észak-amerikai irodájának vezetője, utalva arra a hackercsoportra, amely 300 millió dollárnyi pénzhez jutott.

Hogy hogyan sikerült ezt kivitelezniük? Ahhoz, hogy ezt elérjék nyilván egy jól kivitelezett tervre volt szükségük. Állítólag kémszoftverek által jutottak be a banki számítógépekre, ezt követően pedig már nem sok lépés választotta el őket a több millió dollártól.

Miután kiismerték a banki ügyfelek szokásait, kezdődhettek is a tranzakciók. A nagy összegű zsákmány megszerzésén 2013 óta dolgoztak, azóta pedig volt olyan ügyfél is, akitől 7,3 millió dollárt tulajdonítottak el. Harminc ország több mint száz bankjának rendszerébe jutottak be kifinomult módszereikkel, és 300 millió dollárt tettek zsebre összesen.

Hackercsoport
Szerinted nagy bűnt követett el ezzel a hackercsoport?

 

Forrás:
New York Times
theverge.com
index.hu

Fotó:
pichost.me

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta