Mindenkinek mást és mást jelenthet Malawi

Rovat

Megosztás

Nem rég értek haza a magyar orvosok a XII. Orvosi Misszióról, ami az AHU együttműködésével jöhetett létre. Mielőtt még hazaindultak volna elárultál az Inforádió Világszám műsorvezetőjének, Dr. Kiss Róbert Richardnak, hogy mit jelentett számukra ez a nagyutazás.

Jakkel Anna, kecskeméti orvos szintén rengeteget segédkezett a Blantyre-ben megrendezett Magyar Napon, hogy a helyiek asztalára minél finomabb ételek kerülhessenek. Az orvosnőnek azonban az egészségügyi ellátásban is jelentős szerepe volt. Tapasztalatairól és benyomásairól a műsorvezetőnek is beszámolt.

 „Orvosként a tennivalóknak végtelen tárházát találtuk itt. Mi is megtapasztaltuk, hogy akár több száz ember is várakozhat az ellátásra. Mindez rengeteg energiát igényelt, de én azt mondom, hogy akinek vannak ilyen ambíciói, hogy segíteni akar olyan országban, ahol ekkora a rászorulóknak a létszáma, az vállalkozhat egy ilyen útra.”

– mondta Jakkel Anna.

IMG_2610

Pálinkás Edina, orvos szintén úgy érzi, hogy sokkal gazdagabban tért haza, hiszen rengeteg minden tanult.

 „Nekem nagyon sokat jelentett ez az út. Ez volt az első Orvosi Misszióm és az első alkalom, hogy a Fekete-Afrikába utaztam. Én úgy gondolom, hogy mind emberileg, mind orvosilag rengeteget tanultam. Tehát sokkal többet kaptam, mint amennyit adtam. Nagyon kedvesek voltak az emberek, nagyon nagy szeretettel fogadtak minket. Másrészt orvosilag is rengeteget tanultam ebből az útból, úgyhogy én mindenképpen tervezek majd visszatérni a Fekete-Afrikába, akár Malawiba.  Nekem ez egy nagyon pozitív élmény volt.„

– osztotta meg az érzéseit Pálinkás Edina, orvos.

IMG_3770
Jakkel Anna, kecskeméti orvos

Horváth Dorottyával, a Magyar Kulturális és Kereskedelmi Központ koordinátorával sem volt ez másképp.

„Nekem is nagyon tetszett ez az ország. Az emberek nagyon kedvesek, a közbiztonság jó, gyönyörű a táj, rengeteg szép állatot lehet látni, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy látogasson el ide.„

– mesélte Horváth Dorottya.

IMG_3698

A számtalan élmény, benyomás és tapasztalat mellett Szijjártó Sarolta, a Magyar Afrika Társaság jószolgálati nagykövete arról is beszélt, hogy Malawiban egészen más körülmények között élnek az emberek és hogy az Európai lakosok sokkal jobban is értékelhetnék azt, amijük van.

 „Szerintem az ember egy ilyen út után nagyon sok mindent átértékel magában. Otthon sokszor olyan dolgok miatt tudunk bosszankodni, amit egy ilyen út után úgy érzünk, hogy ’Úristen, miért vagyok ideges, miért vagyok bosszús olyan dolgok miatt, ami itt egyáltalán nincs?!’. Tehát itt az emberek örülnek annak, hogy élnek, hogy van mit enniük, hogy a gyermekük többsége felnő, hogy felkel a nap, hogy lemegy a nap, hogy esik az eső, és hogy meg tudja öntözni a kis zöldséges kertjét. Otthon ebben a rohanó világban sokszor nem vesszünk észre olyan dolgokat, hogy mi mennyire szerencsések vagyunk, hogy Európába születtünk, hogy nekünk van mindennap áram és hogy mi bemehetünk a boltba, tudunk vásárolni . Európában és Magyarországban az embereknek van lehetősége egy jobb életre, van lehetősége, hogy elmenjen a kórházba és meggyógyuljon, van lehetősége hogyha tanul akkor továbbjusson. Itt a legtöbb fiatal számára nincs lehetőség továbblépni . Tehát ez nekem mindig egy elgondolkodtató dolog, és mindig, amikor órákon át utaztunk a földutakon, olyan helyeken ahol tényleg fehér ember még sosem láttak, én mindig ezen gondolkozom, hogy sok embernek át kéne értékelnie az életét és örülnie kéne annak, amije van.„

– tette hozzá Szijjártó Sarolta.

IMG_2672

Szeremley Csaba, a Magyar Kulturális és Kereskedelmi Központ vezetője is megszólalt a mikrofon mögött, aki már több éve él kint Malawiban.

„A kettősség. Van egy olyan fajta kettősség itt az országban, amivel nap, mint nap lehet találkozni, de minden szinten. Tehát például van egy felső tízezer, amit otthon jelképesen szoktak mondani, de itt talán szinte szám szerint igaz, hogy van egy olyan felső tízezer, akiket talán szuper gazdagnak is lehetne nevezni. Ők talán jobb szinten élnek, mint otthon Európában sokan. Emellett viszont óriási szegénység is van. Tehát bizonyos termékekhez, szolgáltatásokhoz fillérekért lehet hozzájutni. Mivel helyi ipar szinte egyáltalán nem létezik, ezért nagyon sok mindent be kell hozni az országba, az viszont nagyon drága. Tehát tényleg megvannak ezek a kettősségek.”

– válaszolta Szeremley Csaba arra a kérdésre, hogy mit talál a legfurcsábbnak Malawiban.

IMG_2591

„Én a lehetőségek országának nevezném és bátorítanék minden vállalkozót és vadregényes élményekre vágyó turistát Magyarországon, hogy jöjjenek és lépjenek kapcsolatba velünk otthon. A HTCC központjában is szívesen várnak minden érdeklődőt és segítenek információval, valamint közvetlenül hozzánk is fordulhatnak.”

– mondta Szeremley Csaba.

Hallgasd te is az Inforádió Világszám műsorát az FM 88,1 MHz-es frekvencián Dr. Kiss Róbert Richard műsorvezetésével! Péntek este 19:00 órától és szombat délelőtt 10:00 órától.

Borítóképen: Szijjártó Sarolta, a Magyar Afrika Társaság jószolgálati nagykövete

Fotók: Kiss Róbert Richard

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta