Mit ajándékozz karácsonyra, ha egy fillér sem lapul a zsebedben?

Rovat

Megosztás

Olcsó ajándékok az utolsó pillanatra

Idén saját kezűleg készítettem nővérem születésnapi ajándékát. Divatrajongóként egy saját divatmagazint kapott, amibe szívem-lelkem beletettem, és ez – minden elfogultság nélkül állíthatom – olvasása közben érezhető is. Hatalmas lelkesedéssel csináltam. Készítése közben arra jöttem rá, a saját magunk által alkotott meglepetések sokkal őszintébbek, és nem is kell hozzájuk más, csak mi magunk, és egy kis fantázia.

A magazin elkészítése több hetet vett igénybe, emellett a nyomtatási költségekkel is számolnom kellett – egy középiskolásnak erre nem feltétlenül telik zsebpénzéből. Az idő pedig sürget – milyen ajándékot lehetne összedobni egy nap alatt, amivel örömet okozhatsz?

dek ch

Mindennél többet érő szó

A tinik zöme a számítógép előtt ülve tölti legtöbb idejét. Még csak fel sem kell állniuk a következő ajándék elkészítéséhez.

Aszerint, hogy ki milyen jellem, írj családtagjaidnak mesét, mely lehet fikció is, őket képviselő szereplőkkel, de életük egy kedves történetét is feldolgozhatod. A kinyomtatott szöveget tekerd össze, és köss rá masnit egy szép szalaggal.

Én a barátnőimnek idén karácsonykor névre szóló horoszkóppal készültem, Hayden Williams divatillusztrátor rajzaival díszítve. Persze a képek lehetősége végtelen: az interneten megannyi fotót találni minden témában, de saját fényképeid közül is válogathatsz. Emellett ragaszthatsz a lapra matricát is (én mindig bevetem), ha pedig nem a gépen írod a szöveget, hanem saját kezűleg, akkor magad is rajzolhatsz a papírra.

Persze a mesék, horoszkóp csak két példa a sok közül. A legjobban te tudod, minek örülnének szeretteid. Ha nővéred egyetemre készül, lepd meg egy általad gyártott diplomával! Édesanyád nagy kedvelője a szépirodalomnak? Gyűjts össze neki pár karácsonyi verset! ( a MEK-en számos hazai szerző művét megtalálni.) Édesapád ismerkedik a főzés tudományával? Rendezz könyvbe pár receptet!

A felsoroltakhoz nyomtatni sem muszáj, hisz ahogy említettem, tollal is megírhatod őket, így gyakorlatilag egyáltalán nem kell számolnod a költségekkel.

DSCF1129 h

Ajándék már van, de mibe?

Az ajándék akkor ajándék, ha be is van csomagolva. Csomagolópapírokat már 300 forintért is kapni, de ha már bezártak az üzletek, akkor se ess pánikba. Egy wécépapír guriga segít! Talán elsőre viccesnek tűnik, ám kézügyességedtől függően csodaszép dobozt kreálhatsz belőle. Csak hajtsd be két végét, külsejét pedig fessed arany színűre, kösd át szalaggal vagy ragassz rá matricákat!

Én mostanában a kísérőkártyákat is magam készítem. Kisméretűre vágok egy fehér papírt, kettéhajtom, s első oldalára ráírom, kinek szánom (természetesen matricával). Arany vagy ezüst színű tollak előnyben! Ragaszthatsz rá fenyőtüskéket is, hogy még hangulatosabb legyen.

Ha egyikhez sincs türelmed, de nem szeretnéd ’csak úgy’ az ajándékozott kezébe nyomni a meglepetést, rejtsd el valahová a lakásban, és írj neki feladványt vagy térképet, minek segítségével rábukkanhat. Garantáltan tovább tart az izgalom a csomagolópapír elszakításánál.

Én az ötletet egyébként az Ötlet Sziget Kreatív nevű  Facebookos oldalon találtam:

12347946_803186883137550_885432920100598546_n

12342300_803186849804220_4538858875929989624_n

DSCF2266 jó
Ezek a csomagok még Mikulásra készültek. Fotó: Fekete Fanni

 

A titkok kertje

Odáig vagyok a termésangyalkákért! Hagyománnyá vált, hogy minden évben veszek egyet – idén egy Kálvin téri árustól szereztem be egy csodaszépet. Ha van a kertetekben fenyő, gyűjtsd össze annak tobozát, fesd aranyra vagy pirosra (attól függően, milyen színű ruhát akarsz az angyalkának), fejét pedig formáld meg gyurmából vagy papírból! Kinőtt ruháid jól jöhetnek ilyenkor. Levágva belőlük egy keveset, ruhát is tekerhetsz köré.

A tobozt helyettesítheted mogyoróval, dióval is.  Utóbbiból anyagba csavarva szaloncukor is válhat.

531995_796206190395411_1420949070_n

DSCF2255
Személyes kedvenceim. Fotók: Fekete Fanni

 

Mennyből az angyal…

Az ünnepekhez hozzátartoznak a szebbnél szebb karácsonyi dalok is. Tanulj meg egy olyat, amit még nem ismer a család, és add elő nekik szenteste a fa alatt. A közös éneklés még közelebb hozza egymáshoz a családot. Ha konyítasz a zenéhez, magad is szerezhetsz egy dalt, amit aztán  hangszeres kísérettel mutathatsz meg a többieknek.

Ünnepélyesen fogadom…

A karácsony sok szülőnek a kapkodásról, a hajtásról szól, és görcsbe ránduló gyomorral gondolnak rá, mennyit kell főzniük és takarítaniuk, mielőtt megérkeznének a vendégek. Hatalmas ajándék lehet nekik, ha besegítesz a házi teendőkben: a sütésben, főzésben vagy épp a fa feldíszítésében, ha esetleg máskor a fotelben ülve néznéd, ahogy a család csúcsdísszel a kezében egyensúlyozik a létrán.

dísz

A legjobban persze akkor örülne anyukád és apukád, ha tartós lenne ez a nagy segíteni akarás. Készíts naptárt (úgy formázva, ahogy akarod), amiben összeírod, melyik nap miben segítesz. Január első hetében például a mosogatást vállalod be, utána pedig a bevásárlásról gondoskodsz. Ha számítasz rá, hogy később pénz áll a házhoz (mert például nyáron munkát vállalsz) bizonyos napok mellé ezt írd: meglepetés. Ez jelenthet bármit: apró csokoládé, egy közös program, amit te szervezel, vagy egy csokor virág… hogy mik ezek pontosan, ráérsz eldönteni jövőre.

Bár már advent utolsó hetében járunk, jövőre adventi naptárt is készíthetsz, az egyes számok mögé cetliket rejtve. Ezekre írhatsz dicsérő szavakat („Nagyon szép lett a frizurád, Anya.”), de háládat is kifejtheted („Köszönöm, hogy megsütötted a kedvenc süteményemet!”).

piramis_alaku

Ne félj attól, hogy egy kézzel készített ajándéknak kevésbé fognak örülni szeretteid. Elvégre a karácsonynak valójában nem a pénzről, hanem a családról, az együtt töltött időről és persze Jézus születéséről kellene szólnia. Mondj nemet az üzletek kínálatának, és add a lehető legtöbbet: a szeretetedet.

Fotók: Fekete Fanni, weheartit, frisss.hu

További ajándékötletekről olvashatsz itt.

Egy ajándéknyi szeretet
Te már beszerezted szeretteidnek az ajándákot?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta