Mit tehetünk az őszi fáradtság ellen?

Rovat

Megosztás

Biztos sokan mondjátok, csak tavaszi fáradtságról hallottam eddig. Pedig létezik a őszi fáradtság is, ezt magam is tapasztalom.Egyre nehezebb koncentrálni a suliban is, ha beköszönt az ősz. Nem csak a megfázástól, s egyéb vírusoktól kell tartanunk a hideg idő érkeztével. Erről szeretnék most beszélni, s pár jó tanácsot adni.

Az őszi fáradtság legtöbbször akkor köszönt be, amikor már észrevehetően rövidülnek a nappalok, valamint a napsütést felváltja a felhős, csapadékos időjárás. Ez természetesen az ember hangulatára is nagy hatással van, de van ennél még lényegesebb dolog, ami hozzájárul a szűnni nem akaró álmosság-és fáradtságérzet.

Ősszel ugyanis az álmosságért felelős melatonin szintünk megemelkedik, arra ösztönözve az embert, hogy lassítson. Régebben a nyár végi, ősz eleji munkák után mindenki visszavett a tempóból. Sajnos ez ma már nincs így, ugyanolyan keményen dolgozunk, tanulunk, melyhez a szervezet nem szokott hozzá, pedig eredetileg az ősz -és a tél- a pihenés időszaka volt. Javaslom, együnk sok gyümölcsöt. Az őszi időszakban többféle közül is válogathatunk, melyek tele vannak vitaminnal, fruktózzal azaz gyümölcscukorral, amik plusz energiát adnak, és még finomak is .

fruits

A sportolás is jó megoldás lehet. Érdemes olyan sportágat választani, ami egy kicsit felpörgeti és megizzasztja az embert. A rendszeres testmozgás után sokkal jobban tudunk majd aludni, így másnap kipihentebben indulhat a nap és jobban fogjuk bírni a terhelést s a stresszt. Ehhez hozzátartozik még, hogy szellőztessünk sokat ilyenkor is, inkább rövidebb ideig a hideg időben, de gyakrabban. Használjuk ki az ősz adta napsütéses napokat még egy jó kiadós sétára, vagy kirándulásra. Hétvégén, vagy amikor az időnk engedi, akkor célszerű egy kicsit kimenni a szabadba, kirándulni a hegyekbe, tópartra, erdőbe. A természetben feltöltődhetünk energiával, tiszta levegőt szívhatunk, és testmozgásnak sem utolsó.

Kép forrása: Pexels

Mit tehetünk az őszi fáradtság ellen?
Te mit csinálsz a fáradtság ellen?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta