Sokunknak ismerős az érzés, mikor csak sétálunk az utcán, vagy a suliban ülünk, nem csinálunk semmi különöset, és hirtelen egy hatalmas erejű “Ez már megtörtént” érzés kerít hatalmába. Meg vagyunk győzödve róla, hogy voltunk már ugyanitt, ugyanígy, ugyanezt csinálva. Pedig nem. Vagy mégis?
Ilyenkor elkezdhetsz visszagondolni, hogy kitaláld, mikor volt az egész. De amilyen hirtelen, nagy intenzitással beléd csap az érzés, ugyanúgy el is homályosul az emlék.
Bele láttál a jövőbe? Vagy valamit láttál a régmúltból?
A Déjá vu (Francia eredetű, jelentése: már látott) tudományos körökben, elég nehezen értelmezett, keveset tudnak róla, de van néhány elmélet.
Az egész valamiféle “kapcsolati hiba” az érzékelés és észlelés között. Például, ha érzünk egy illatot, akkor az agyunk az illattal való találkozás első pillanatába kapcsol. (Ez a legkevésbé elfogadott elmélet.)
A jelenség egy múló üzemzavar a rövid- és a hosszútávú memória között. A feltevés szerint, amikor az agyunk információt gyűjt/kap a környezetéről, az információ valamilyen rövidebb úton rögtön a hosszútávú memóriába kerül, kihagyva a rövidtávút. Így amikor déjá vu-nk van, az agyunk úgy érzékeli, hogy valami régebbi emléket élnénk meg.
Az agy rhynal cortex nevezetű területe a felismerést szolgálja. Ez a rész, ha a hosszútávú memória nélkül is információt küld az agy többi részébe, akkor érezheti az ember nagyon ismerősnek a szituációt. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért nem jut eszünkbe hogy mikor történt az esemény. Az epilepsziások egy része az epilepsziás roham előtt, déjá vu-t érez. Ezeknek a pácienseknek, a rhynal cortex stimulálásának hatására, mesterségesen is déjá vú érzést lehetett kelteni.
A déjá vu az emberek 60-70%-át érinti. Legfőképpen a 15-25 év közöttieket. A teóriákról nem tudni, hogy mennyire állnak közel a valósághoz, hiszen a Déjá vu tudományos vizsgálata borzasztóan nehéz és komplex folyamat.
Forrás: Psychology Today
