„Most a rosszabb jegyet adom, de év végén a jobbat fogom”

Rovat

Megosztás

Ismerősen cseng a mondat? Minden humános tanár szájából elhangzik a félév zárása előtt. Reálos tanártól ritkábban vagy egyáltalán nem hallható, mert ők nem csak ismerik, de be is tartják a kerekítés szabályait.

December elején eszmélünk rá, hogy mindjárt vége az évnek és vele együtt a félévnek. Itt a jegy és a becsületünk a tét, igen gyorsan rájövünk, hogy a tökéletes és az őseink által nagyra becsült jegy eléréséhez még meg kellene írni, legalább hat dolgozatot. Ugye nem szomorítok el senkit, ha azt mondom, maximum egy vagy két dolgozat várható még és lehetséges, hogy az is már a második félévre csúszik. Ilyenkor nem sok mindent tehet az ember, esetleg elrepül Kubába, mert ott legalább a naptól fő a feje. Természetesen ez csak akkor ajánlott, ha a félévi jegyeink összege nem éri el a húszat. Ha a helyzet nem annyira súlyos, hogy rögtön állampolgárságot kelljen váltanunk, várjunk türelemmel, hiszen az rózsát terem, meg kimagyarázási ötletet. A legjobb, amit ilyenkor tehetünk, ha felkészítjük szüleinket és nem a félévi bizonyítvány átnyújtásával borítjuk a bilit. Ez nem egy foghúzás, itt nem tudsz senkinek annyi érzéstelenítőt adni, hogy másfél hónap múlva is hasson.

Tanácsos ilyenkor kedveskedni, leülni és bőven burkolt érthetetlen mondatokban elmondani, hogy már tudod, hogy nincs mikulás és a Jézuskának szánt levelek se kerülnek messzebb, mint a szobai szekrény. Így te is elmondhatod nekik, hogy a tökéletes bizonyítvány ebben félévben nem fog megérkezni. Ha január közepén borul a bili, legalább jelezheted, hogy te bizony szóltál.

Fontos, hogy ilyenkor ne az alábbiakkal kezdeményezzünk párbeszédet:

  • Mindenkinek rosszak lettek a jegyei
  • Ez még az osztály legjobbjának is csak hármas.
  • A tanár pikkel rám.
  • Te se értettél hozzá, látszik, hogy a te gyereked vagyok.
  • Arról én se tudtam!
  • De ez csak értesítő és nincs jelentősége (itt megjegyezném, hogy igen ez csak egy értesítő, ráadásul egy olyan, amit sokszor kérnek feltüntetni)
  • Majd a második félévben rákapcsolok.

Ha van idősebb, fiatalabb testvérünk készülhetünk az alábbi fejmosások valamelyikére:

  • Nézd meg az övét, pedig neki több tantárgya van (ilyenkor mi tudjuk, hogy vagy nagyon jól puskázik, vagy a tanuláson kívül csak akkor használja az internetet, ha a könyvtár nyitva tartását keresi)
  • A húgod/öcséd még csak negyedikes, de kitűnő tanuló (igen kitűnő tanuló, mert már a nevét is le tudja írni)

Mit tehetünk, ha már nem csak az internet hozzáférésünk, de a szuper okos telefonunk is veszélybe került a félévi bizonyítványnak köszönhetően?

  • Mindenki tudja milyen a jó gyerek, de ilyenkor neked kell lenni a legjobbnak, mosogatás, porszívózás, kávéfőzés, a szemét kivitele, bármiről is legyen szó, pattansz és csinálod.
  • El kell menni a húgiért/öcsiért? Semmi gond. Hányra kell, hogy odaérj?
  • A szülő dicsérete nagyban hozzájárul a technológiai megvonások visszafogásához.

És ha olyan jegy is kerül bele, amire még te magad se számítottál? Egy tábla csoki az ellenőrzőbe csúsztatva, ki az asztalra, nyomás a szobába az összes létező tankönyvet terítsd szét magad körül és reménykedj, hogy előbb fogják megenni a csokit, mint hogy bemenjenek a szobádba.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta