Ezt nézed:  / Hírek / Pszicho, szex / Napi egy szem borsót evett – Egy anorexiás lány története

Napi egy szem borsót evett – Egy anorexiás lány története

Neked mennyire fontos a testsúly? Egyesek képesek a végletekig elmenni, hogy elérjék a kívánt testalakot, de ha valaki túllépi a határt, könnyen belebetegedhet a dologba. Interjúalanyom korábban anorexia nervosában és bulimiában szenvedett. Most elmeséli nektek, hogy ő hogyan élte meg ezt az időszakot.

 

Túlsúlyos gyerek voltam. Talán 14-15 éves lehettem, amikor elkezdtem fogyókúrázni. Először csak diétáztam, minél kevesebb szénhidrátot akartam a szervezetembe juttatni, de aztán egyre több ételt vontam meg magamtól, míg végül szinte már semmit sem ettem. Lefogytam, megdicsértek és ez tetszett nekem, de aztán elszaladt velem a ló. Egyedül csak az érdekelt, hogy elérjem a kívánt testsúlyt, de aztán egyre többet akartam leadni, míg nem 85 kilóról 43 kilóra fogytam le úgy, hogy 174 cm vagyok.

 

Mit él át egy anorexiás beteg?

Előfordult, hogy napokig nem ettem, vagy csak nagyon keveset. Egy szem borsó egy napra, valljuk be nem túl laktató. Az anorexiások egészen másképp látják a saját testüket, mint a külső szemlélők. Ezt csak azok érthetik igazán, akik már átéltek ilyet, vagy ehhez hasonló betegséget. Még 43 kilósan is kövérnek éreztem és láttam magamat. Tehát mást láttam a tükörben, mint ahogy valójában kinéztem. Torzult az önképem.

 

Te hogyan élted ezt meg?

Nem ismertem fel, hogy beteg vagyok, amíg fel nem hívták rá a figyelmem. Számomra egy idő után természetessé vált, hogy nem eszem rendesen. Összeszűkült a gyomrom, egy idő után nem is korgott, még is folyton az ételen járt az eszem. Megváltozott a jellemem. Nem volt humorom, nem éltem társasági életet, mert nem is volt hozzá kedvem. Szabadidőmben csak aludtam és annak is nagyon örültem, mert addig sem ettem. Ha ettem is valamit, azt sem mások előtt. Évekig nem ettem másokkal együtt, vagy mások előtt. Leginkább csak főztem a többiekre, hogy ezzel kompenzáljam azt, hogy én nem eszem. Egyre bővebb ruhákat hordtam még 43 kilósan is, olyankor az eredmény nem is nagyon látszott, hacsak a ruhán nem látszódtak át a csontjaim, illetve nyáron jóval fázósabb voltam.

 

Milyen érzés volt, hogy megvontad magadtól az ételt?

Észre sem vettem. Megszoktam, hogy nem ettem, sőt büszke voltam magamra, hogy ezt kibírtam. Nálam az anorexia később bulimiával párosult. Tehát, amit ettem azt utána kihánytam, sőt hashajtót is szedtem. Mindképpen kiakartam vezetni a szervezetemből az elfogyasztott ételt.

 

Hogyan hánytattad magad?

Először fogkefével kezdtem, mert azt hallottam, hogy azzal is működik a dolog.

 

Azt hallottad? Honnét?

Az internetről.

 

Az internetről?

Igen, mert akkor minden ilyen betegségnek volt egy álneve a neten, ami alapján rá lehetett keresni, hogy tanácsokat adjanak egymásnak arra, hogy miként vonják meg maguktól az ételt, vagy hogyan hánytassák magukat. Ráadásul az anorexiásoknak és a bulimiásoknak is volt külön jelük, különböző színű karszalag képében, ami inkább ilyen spárgaszerű karkötő volt. Én pirosat hordtam, ami akkor az anorexiát jelentette. Erről a jelről csak a betegek tudtak, még is ezzel próbáltuk valahogy felhívni arra a figyelmet, hogy miben szenvedünk ahelyett, hogy kimondtuk volna. Igazából ez, valamilyen szinten egyfajta elismerés is volt köztünk. Ezzel tisztelegtünk egymás előtt, illetve elismertük a másikat, aki szintén kibírta étel nélkül vagy hánytatással. Visszagondolva ez persze kissé szürreális és beteg dolog volt. Nálunk a suliban három anorexiás, illetve bulimiás lány volt velem együtt, akikről tudok. Az egyikük még a blogjában is említést tett arról, hogy miként éli meg a betegségét.

 

Bűntudatod volt, amikor ettél?

Igen. Megettem egy fél vagy egy szelet almát és úgy éreztem máris 10 kilót híztam. Ezért inkább csak csipegettem az ételekből, aztán néha nem is ettem. Leginkább csak vizet ittam.

 

Milyen külső jelei voltak az anorexiának?

Rendkívül fáradékony voltam, rengeteget aludtam. Megvékonyodtak a körmeim, berepedeztek, betörtek. Kiszáradt a bőröm. A hajam elkezdett hullani, a csontjaim pedig annyira kint voltak, hogy belilult a bőröm (pl. gerincnél, vállnál, csípőnél) és aludni sem tudtam minden oldalamon. Rendszeresen fájt a fejem, a látásom pedig olykor zavaros volt. Ha beütöttem valamimet, rögtön lilafoltom lett a helyén. A melleim pedig kis zsáknyira zsugorodtak.

 

Tetszettél így magadnak?

Én ezeket akkor nem vettem észre, illetve nem úgy tekintettem erre, hogy én beteg vagyok, és ezek annak a jelei. Engem csak a fogyás érdekelt.

 

Nem féltél, hogy belehalsz?

Tisztában voltam vele, de ez nem érdekelt. Szerintem, ha valaki tényleg beteg, addig csinálja, ameddig valaki fel nem hívja a betegségére a figyelmét, hogy változtasson azon.

 

Mikor gyógyultál ki ebből és hogyan?

Ezt nehéz megmondani. Ez nem napok vagy hetek kérdése, inkább éveké. Elkezdtem újra enni, visszanyertem egy normális testsúlyt, de a testképzavart nagyon nehezen lehet legyőzni. Ez 8-9 éve történt, azóta figyelek arra, hogy mennyit és mit eszem, de amikor a tükörbe nézek, még mindig nem tudom eldönteni, hogy reálisan látom-e önmagamat. Tehát ennek agyban kéne eldőlnie úgy, hogy a beteg ne másképp lássa magát. A gyógyulásban a családom, a barátaim és az iskola vezetői segítettek. Elküldtek pszichológushoz, de az egy külön történet.

 

Miért mondod ezt, hogy a pszichológus egy külön történet?

A pszichológus nem akart elvállalni. Azt mondta, kezelhetetlen eset vagyok, mert annyira cinikus voltam vele szemben, és annyira körmönfont válaszokat adtam neki. Azt mondta, hogy olyan elképesztően nagy gyűlölet áradt belőlem, amikor először találkozott velem, hogy komolyan át kellett gondolnia azt, hogy el akar-e vállalni engem.

 

Hasznos volt a pszichológus, segített a gyógyulásban?

Mondta nekem négyszemközt, hogy én kijátszom őt, és hogy ezt nem mindig veszi észre, mert annyira jól csináltam. De végül nagyon megszerettem őt, és ő is engem. Pont azért, mert azt mondta, hogy kivételesen okos vagyok, én pedig azért szerettem meg annyira, mert tényleg mindenről lehetett vele beszélgetni, nem csak a betegségről. Igazából jó érzés volt, hogy aggódtak értem, figyeltek rám és észrevették, hogy beteg vagyok nem pedig csak felügyelet alatt tartottak, hogy figyeljék eszem-e rendesen. Törődtek velem. Tehát sokat segített, igen.

 

Meg akartál gyógyulni?

Nem akartam. Én olyan vékonyan éreztem magamat jól, és mint említettem, nem is éreztem magam betegnek. Sosem szerettem azt, aki emiatt lettem, de kénytelen vagyok ezzel együtt élni. A környezetem akarta. Ők mondták, hogy ennem kell, én pedig az elvártak szerint cselekedtem. Apránként újra elkezdtem enni, de ennek ellenére évekig nem ettem másokkal vagy mások előtt. Nemrég kezdtem el megszeretni azt, hogy milyen együtt enni valakivel, így már ezzel sincs problémám.

 

Most elégedett vagy magaddal?

Néha igen, néha nem, de szerintem ez a legtöbb embernél így van, de annyiból jobban érzem magam, hogy most már teszek az egészségemért. Vannak napok, amikor szépnek érzem magamat, máskor pedig ismét csak a hibát vélem felfedezni magamban.

 

Szerinted mi volt az oka annak, hogy hajlamos lettél az anorexiára?

Nyilván a megfelelés is közre játszott ebben. Na meg az, hogy sosem éreztem magam sikeresnek semmiben sem, illetve állandóan versenyeztem másokkal. Végre jó voltam valamiben, sikeresen lefogytam, de ezt nem folytathattam így tovább.

 

Ma már sikeresnek érzed magad?

Nem. Hiába vagyok tehetség sok mindenben, ha nem tudok érvényesülni.

 

Mit mondanál, hogyan tudnák az emberek elfogadni önmagukat?

Nehéz ez manapság, mert a média mutat egy külső képet és mindenki úgy szeretne kinézni, tökéletesen, pedig ennek nem így kéne lennie. Azt tudnám tanácsolni, hogy amikor tükörbe néznek ne a hibát keressék magukban, hanem arra fordítsanak több figyelmet, hogy mi bennük a szép, akár külsőleg, akár belsőleg. Ha nem talál magában szépet az ember, akkor addig keresse, amíg meg nem leli és hallgasson, higgyen az emberek dicsérő szavainak. Szeressék és fogadják el önmagukat úgy, ahogy vannak.

 

Szerinted tényleg ennyire fontos a külső az emberek számára?

Hiába mondják, hogy nem a külső a lényeg. Engem is sokan csúfoltak a súlyom miatt. Például azok az emberek, akik jól néznek ki, és van megjelenésük, tény hogy könnyebben tudnak elhelyezkedni is. Persze akik igazán szeretnek és aggódnak az emberért, ők nem a kinézete miatt fogják szeretni az illetőt.

 

Ha visszatekintesz a múltra, újra csinálnád ezt az egészet?

Nem akarnám visszacsinálni, mert ezáltal rengeteg mindent tapasztaltam és tanultam az esetemből. Ha ez nem történt volna meg, lehet másba estem volna bele.

 

Ma már elismered, hogy beteg voltál?

Igen, nem is értem, hogy bírtam csak egy szem borsót megenni egy nap… durva.

 

Napi egy szem borsót evett - Egy anorexiás lány története
Szerinted szép, ha valaki ennyire sovány?

 

Fotók: glamour.com, whatismylifeaboutblog.files.wordpress.com, cdn.stylefrizz.com, 33.media.tumblr.com, i.dailymail.co.uk, myproana.com, 24.media.tumblr.com