Nem bírom ezt a csajt! – Miért utálják meg olyan könnyen egymást a lányok?

Rovat

Megosztás

Nem bírom ezt a csajt! – mondod te, miközben a fiú barátaid egyáltalán nem értenek veled egyet. Sőt, rajtad kívül mindenki normális, helyes embernek tartja őt. Van válaszuk a tudósoknak a miértre.

A nők hajlamosak rosszindulatot, haragot, ingerültséget felfedezni egy másik nő arcán, függetlenül attól, hogy valóban ott van-e az adott érzelem. Jaimie Arona Krems és munkatársai az Arizonai Egyetemen vizsgálni kezdték a jelenség okait és azt az agresszióval hozták összefüggésbe.

Teljesen semleges arckifejezésű emberek képeit mutatták férfiaknak és nőknek. A kísérleti alanyoknak azt mondták, hogy a képen szereplők éppen olyan érzelmeket próbálnak elkendőzni, mint az idegesség, a félelem, vagy a büszkeség. A férfiakhoz képest a nők sokkal inkább vélték felfedezni a haragot a női arcokon.

A jelenséget a kutatók a nők agresszióhoz való viszonyával magyarázták. Míg a férfiak sokkal könnyebben engedik szabadon az indulataikat, a nők ezt kevésbé egyértelmű formába öntik, például pletykálnak, kizárnak valakit a társaságból, stb. A másik ok pedig a nők egymás közötti versengése.

emily-blunt-gisele-bundchen-devil-wears-prada

Jól ismerjük a helyzetet, amikor egy szépen felöltözött lányt a többiek szúrós szemmel vizslatnak, a fiúk pedig csodálattal bámulnak. Sőt, a lányok sokszor annyira belelovalják magukat az utálkozásba, hogy a gonoszságot és a rosszindulatot is felfedezik a vetélytárs arcán.

A dolog azért érdekes, mert akkor is ezt csinálják, ha történetesen teljesen érzelemmentes az adott lány arca. Ez azért van, mert ellenfélnek tartják, aki több figyelmet kap hozzájuk képest. Bár a tudományos kutatást ismertető psychologytoday.com cikke nem tért ki rá, ez az állandó női rosszindulat az önbizalommal valószínűleg alábbhagy.

Nem bírom ezt a csajt! – Miért utálják egymást a lányok olyan könnyen?
Mit csinálsz, ha meglátsz egy nagyon bájos, csinos lányt?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

67,000RajongóLike
165,000KövetőKövess be
162,400KövetőKövess be
360,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta