Nem láttál még ennél szexibb bikinis lányokat! – Pápai Joci klippremier!

Rovat

Megosztás

Szexi fürdőruhás lányok, strandfesztivál hangulat, Hawaii stílus jelenik meg a Dal 2017 és 2019-es győztese, Pápai Joci vadonatúj videoklipjében!

Előadónk már gyermekkorában elkezdett a zenével foglalkozni, elmondása szerint 4 évesen gitározott és dalokat írt. Zenei stílusában elég sokszínű, egyszerre alkot rap, pop, rock, soul és R&B-ben is. Legelőször 2005-ben láthattuk őt a nagyszínpadon, amikor is bekerült a TV2 Megasztár című műsorba. A tehetségkutató után solo karrierbe kezdett, s kiadta első önálló nagylemezét is.

2006-tól számos közös dal született énekestársaival, többek között hallhattuk együtt Majkával, Caramellel vagy Szabó Zével is. 2016. decemberében bejelentette, hogy indul a 2017-es Eurovíziós dalválasztó műsorban, melyet meg is nyert Origo című dalával. Ennek értelmében képviselhette hazánkat Kijevben, ahonnan kiemelkedő eredménnyel tért haza, ugyanis a 8. helyezést érte el. 2019-ben szintén lehetőséget kapott, ismét boldogan utazhatott ki Tel-Aviv-ba Az én apám című nótájával, azonban ott már nem sikerült a döntőig menetelnie.

Életében a zenén kívül TV-s szereplések is szerepet játszanak, ugyanis a Sztárban Sztár című műsor 5. évadjában 3. helyezett lett, aminek köszönhetően a következő évtől már a zsűriszékben foglalhatott helyet.

This image has an empty alt attribute; its file name is 179956344_320904899395613_5496060081046650779_n-576x1024.jpg

Azóta is népszerű dalokkal kecsegtet olyan előadókkal együtt, akiket imád jelenleg a közönség, mondhatnánk Tóth Gabit, Missh-t, és legújabb dalpartnerét is, T.Danny-t, akiért bomlanak a csajok! Május 10-én debütált legújabb videóklipje Ne ébressz fel címmel, amelyben pálmafák, lazaság, bombanők és felhőtlen party hangulat alakult ki!

„Tudod, senkit így nem szerettem, hisz bolondok vagyunk mind a ketten…”

Tipikus gyerek szerelem, ábrándozás a Nagy Ő-ről, felejthetetlen randik és együtt töltött percek, beszélgetős éjszakák, minden, amit szerintem TE is átélsz tini korodban!

A dal azért is különleges, mert Pápai Joci és T.Danny mellett Caramel is segédkezett a dalszövegírásban, a hangszerelésért pedig Somogyvári Dániel volt a felelős. A klipben feltűnő csinos lányok egyben táncosok is, akik csípőmozgásukkal és bomba formájukkal abszolút odavonzzák a képernyőre férfitársaink tekintetét! Azt hiszem, nagyon ránk fért már a stresszmentes, nyári hangulat, amivel úgy tűnik, ezennel hivatalosan is megnyitották a szezont (Na persze ha az időjárás is úgy akarja.)!

Ahogyan már korábbi cikkekben is említettük, sok előadót inspirált az utóbbi időszak, hiszen a vírushelyzet sokunkat a padlóra küldött, nem is kicsit! Emberek ezrei vesztették el munkájukat, ragadtak a négy fal között, kerültek kórházba vagy éppen karanténba, ami mondanom sem kell, mennyire fájdalmas és stresszes időszak volt. Jociék megpróbálták feldobni a hangulatot, ami szerintem nagyon is sikerült!

Remélhetőleg hamarosan visszaáll minden a régi kerékvágásba, amikor még együtt nyaralhattunk és ehettük az eredeti olasz pizzát a tengerparton, egy csapatban ülhettünk fel a Deák téri Óriáskerékre, vagy ülhettünk be egy szuper Shakespeare darabra a Nemzeti Színházba! Akárhogy is alakul, nekem minden esetre feldobta a napom a klassz dallam!

Neked is tetszik?

Képek: facebook.com

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta