Nem semmi színészi próbái vannak a KS tudósának!

Rovat

Megosztás

Vajon hogyan is épül fel egy teljes próbafolyamat egy színházban? A KS tudósa bevezet minket a backstage világába. Ha azt hinnétek, hogy a színészek élete csak játék és mese, akkor nagyot tévedtek! Íme egy igazi színészi próba lépései, folyamatai, tanuljatok a mestertől!

Első: Olvasópróba, a színészek ekkor olvassák fel először a szövegkönyvet (régen úgy működött, hogy rendező olvasta fel a szöveget, ez mára már nem nagyon létezik).

Második: Visszaolvasó próba régen a színészek ekkor olvasták fel először a szerepüket).

Harmadik: Rendelkező próbák, melyek során a rendező meghatározza az egyes jelenetek során végrehajtandó színészi feladatokat.

Negyedik: Emlékpróbák, az előadás vázának egyes részletei alakulnak, csiszolódnak tovább. Az előadás főbb elemei ilyenkor többnyire már nem változnak; a rendező és a színészek feladata az előadás végső formájának kialakítása.

Ötödik: Összpróba, ez az a fázis, amikor az egyes alkotóelemek már együtt állnak az előadáshoz, és a rendező lehetőség szerint leállások nélkül megtekinti annak egészét.

Hatodik: Főpróba, általában közönség előtt zajló, a nézők reakcióit, és az ennek nyomán szükségessé váló apró változásokat (például hatásszüneteket) felmérő próba.

+1: Felújító próba, azt nevezzük felújító próbának, amikor már egy régebben elkészült, de rég nem játszott előadást idézünk fel és korrigáljuk.

Elég összetett tehát egy próbafolyamat. Mellette pedig ott van még plusz feladatnak a szövegtanulás, egy musical esetében pedig a dalok és táncok begyakorlása is.

Kép: Facebook

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta