Be nem áll a szája? Így kezeld!

Rovat

Megosztás

Egyesek szerint a beszélgetés az, amikor én beszélek, a többiek pedig hallgatnak. Neked is van olyan ismerősöd, aki hosszú ideig képes folyamatosan beszélni anélkül, hogy te közbeszólhatnál? A következő trükkökkel nem kell tovább hallgatnod.

A sokat beszélőket két nagy csoportra osztják a kutatók – írja a psychologytoday.com. Az egyikbe tartoznak azok, akik tiszta önzésből beszélnek állandóan. Azt szeretnék, hogy minden figyelem rájuk irányuljon, és mindenki őket csodálja. A többiek a saját érzelmeik elől menekülnek az állandó dumálással. Azt gondolják, így nem kell szembesülniük azzal, mit is éreznek az adott témával kapcsolatban.

Valójában mindkét csoport tagjainak a saját érzéseik kezelésével vannak problémái. Ha mély pszichoanalízist nem is tudunk náluk alkalmazni, azért egy-két dologgal jelezhetjük, hogy ugyan elég már.

Először is mindenképpen hallgassuk egy ideig az illetőt, de semmiképpen sem túl sokáig. Hallgatás közben próbáljuk magunkban megfogalmazni, miről is beszél valójában.

Ha tisztáztuk a témát, udvariasan kérdezzük meg, vajon félbeszakíthatjuk-e őt. Erre többféleképpen válaszolhat: „Ó, túl sokat beszélek, most te jössz!” Ha viszont azt mondja: „Hagy fejezzem be még ezt a gondolatot”, nyugodtan mondhatod: „Azt hittem, már befejezted. Elmondhatom, mit hallottam eddig tőled?”

A félbeszakítás után egy egyszerű dologgal kapcsolódj a mondandójához és lehetőleg említs pozitívumot is vele kapcsolatban. Ne lepődj meg, ha itt újra átveszi a szót. Sokan ennyire félnek a kritikától. Ilyen esetben nyugodtan figyelmeztetheted, hogy várjon, amíg befejezed a saját gondolatod.

Ne csak róla beszélj, egészítsd ki valami saját tapasztalattal, vicces történettel. Így bizonyítod neki, hogy megérted, mit is él át éppen.

Állítsd meg a beszélgetést, ha túlságosan elnyúlna. Ne érezd magad kínosan, ha meg kell mondanod az illetőnek, hogy nincs már több időd. Esetleg később folytathatjátok a témát. De ha ezt nem akarod, azt is finoman megmondhatod.

Be nem áll a szája? Így kezeld!
Te hogyan állítod le a sokat beszélőket?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta