Nincs tapasztalatod a randizásban? Később fontosabbak lesznek a barátságok!

Rovat

Megosztás

Évekkel később egyáltalán nem számít majd, hogy kinek hány csaj vagy srác jött össze a tinédzser évek alatt. 

Azt hiszed, hogy később is azoknak megy majd könnyebben az ismerkedés, akik már a középsuliban népszerűek voltak és könnyen csajoztak/pasiztak? A James Madison University kutatása, melyben 165 fiatalt vizsgáltak 13 és 30 éves kor között, megcáfolta ezt a tévhitet, és rámutatott: sokkal fontosabbak a fiatalabb korban kötött barátságok, mint a futó kapcsolatok.

A kutatók felismerték, hogy a vizsgált személyek között azoknál alakult később sikeresen a szerelmi élet, akik képesek voltak barátságokat kiépíteni és fenntartani, szemben azokkal, akik több rövid románcot tudtak felmutatni, mint igazi, hosszú barátságokat.

Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének fontosak a tinédzserkori kapcsolatok, hosszú távon viszont úgy tűnik, mégis több előnye van a barátságoknak. Elsősorban a szociális készségek fejlesztése az, mely nagyban hozzájárul a későbbi sikerekhez, és ezt leginkább a barátságok során építhetjük ki. Felesleges tehát hajszolni a futó kalandokat, mert később úgysem ezek számítanak majd!

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta