Nincs több suli utáni mekizés a békéscsabai fiataloknak

Rovat

Megosztás

2015. 08. 13. /05.55/

Több mint másfél évtizedes működés után hamarosan bezár a McDonald’s békéscsabai üzlete. – írta az Index tegnap délelőtt.

A megyében így nem is lesz több McDonald’s étterem, miután másfél évtizedes működés után a békéscsabai üzlet kapuit végleg becsukják.

A boltot üzemeltető cég azért dönt a bezárás mellett, mert Délkelet-Magyarországon egyébként sem volt túl sok étterem, a békéscsabai pedig nagyon távol volt a többitől, így a szállítási költségek is magasak voltak. Éppen ezért veszteséggel zárta az éveket az üzlet.

Fotó: Varoskozpont.hu
Fotó: Varoskozpont.hu

 

A Beol.hu kérdésére válaszolván pedig 100%ban meg is erősítették a hírt:

“A McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft. augusztus 24-ével bezárja békéscsabai éttermét, mely 18 éven keresztül állt a város és a környékbeli települések lakóinak rendelkezésére. Az utóbbi évek minden törekvése ellenére meg kellett hoznunk ezt a nehéz döntést, amit az új vásárlási helyszínek és útvonalak kialakulása, illetve a fogyasztási szerkezetben és az üzemeltetési költségekben bekövetkezett változások tettek szükségessé.

Az étterem dolgozóinak segítséget nyújtunk az elhelyezkedésben.  Azon kollégáknak, akik vállalják a más városokban lévő éttermekben végzett munkával járó változásokat, más egységeinkben biztosítunk pozíciót. Azok a munkatársak pedig, akik ezzel a lehetőséggel nem kívánnak élni, segítséget kapnak ahhoz, hogy a lakóhelyükhöz közel találjanak új munkahelyet.

Nem szeretnénk tartósan elhagyni békéscsabai vendégeinket, keressük egy új étterem nyitásának jövőbeni lehetőségét a környéken.”

válaszolta a cég a Beol.hu-nak.

Mekizés
Téged meghatna, ha bezárnál a gyorséttermet a lakóhelyeden?

Borítókép: Pri.org

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta