Tudjátok mi az az eklektikus pop-rock? Elég ijesztően hangzik, de a valóságban annál jobb! Nyilas Reniékkel, a Ten years before legutóbbi koncertjén beszélgettünk a kezdetekről, és a zene iránt sohasem szűnő lelkesedésükről.
Hogyan kezdtétek el a zenélést?
Reni: Én nagyjából 7 éve kezdtem el gitározni. Az egyik barátnőm hangszerét pengettem csak úgy, és annyira megtetszett, hogy aztán fanatikussá váltam. Tehát gyakorlatilag véletlenül.
B. Andris: Én még az általános iskolában találtam ki, hogy basszus gitározni kéne és ez gimiben meg is valósult. Debrecenben van egy Rocksuli nevű zeneiskola, ott kezdtem el tanulni. Szerelem volt első látásra, ami már több, mint tíz éve tart.
Szabolcs: Nálam 10-12 éves koromban kezdődött a dolog. Valamilyen hangszeren el kellett kezdenem játszani és otthon állt a sarokban édesapám akusztikus gitárja, úgyhogy a hangszer adott volt. Szintén debreceni Rocksulis múlttal rendelkezem, azt hiszem a gitár nálam is örök szerelem marad.
Sz. András: Én Andrissal kezdtem el zenélni nagyjából 10 évvel ezelőtt. Igazából azért, mert kellett egy dobos is ahhoz, hogy kijöjjön egy zenekar, így ez maradt. 🙂
Hogyan alakult meg a zenekar?
András: Volt egy nagyobb társaság, úgy 10-12-en lehettünk, ez 3-4 együttesből állt össze, sok átfedéssel. Ebbe csöppent bele Reni ekkor még egyedül, néhányan pedig építettünk köré egy zenekart.
Hogyan születnek a dalok?
Reni: Én akusztikus gitáron megírom a zenei alapot, tehát a szöveget és az énekdallamot, majd elviszem a próbaterembe és ott meghallgatjuk együtt is. Mindenki a saját hangszerét próbálja hozzátenni, tehát közösen alkotunk.
Mi inspirálja a dalaidat?
Reni: Nincs egy konkrét dolog, ami inspirálna. Van úgy, hogy egy érzésből dolgozom, vagy meglátok valamit az utcán, ami megindít és úgy gondolom, hogy egy jó dal lehetne belőle.
Történt már valami kínos élmény veletek a fellépéseteken?
Reni: Az, hogy az előbb Andris véletlenül beragadt a backstage-be! 🙂
Szoktatok ihletet meríteni mások zenéjéből?
Reni: Mi közös zene börzéket ritkán szoktunk tartani, van úgy, hogy küldözgetünk egymásnak dalokat, hogy ezt jó lenne feldolgozni, vagy tanulni belőle, de elsősorban a saját dalokra koncentrálunk.
Mit gondoltok hol lesztek 10 év múlva?
Reni: Egy nagyratörő vágy a nagyszínpad! Szeretnénk országos szinten is ismertebbé válni. Debrecenből jöttünk, ott már valamelyest ismernek minket, de jó lenne terjeszkedni. Nagy meglepetés volt Sopronban, hogy ott nagyon szerették az egyik dalunkat, a Festve vagy karcolvát, naponta többször adta a rádió, sőt még kívánságműsorban is kérték – mi pedig akkor még nem is tudtunk erről! Én optimista vagyok.
https://www.youtube.com/watch?v=LuPi4Qt3508
B. András: Folytatjuk, amit csinálunk és reméljük ez 10 év múlva el is visz minket valahova.
Van fellépés előtti szokásotok? Valami rituálé, titkos kézfogás?
Reni: Kell egy kis lélekerősítő előtte. Vannak kabala dolgaim, amiknek megvan a rendje, ennyibe szoktam kapaszkodni.
B. András: Én a pólókhoz szoktam ragaszkodni, mindig van rajtam olyan, amit a barátaim csinálnak, ezekben szeretek fellépni.
Szabolcs: Nem nagyon van ilyesmi, talán az, hogy egy pár percre beállok a színpad elé és kicsit csekkolom, elképzelem, hogyan fog kinézni ez az egész.
Lámpalázatok van még ennyi fellépés után?
Reni: Javult már valamennyit az évek alatt, de a fellépés előtti drukk úgy tűnik sosem múlik el. Az első dal után viszont általában megszűnik.
Sz. András: Szokták is mondani, hogy addig izgul az ember, amíg el nem kezdődik a koncert, de nálam ez nem igaz. A közönségtől nagyon sok minden függ, az viszont rajtunk múlik, ők hogy érzik magukat.
B. András: Nekem az első hang a veszélyes. Presser Gábor mondta a nagy szigetes LGT koncert előtt, hogy ő is izgul és szerinte ez nagyon jó dolog, mert ez azt jelenti, hogy érdekli amit csinál, van tétje a dolognak – ezzel én is egyetértek.
kép: Facebook
