Humor nélkül nem élet az élet – hangoztatják sokszor sokan. Mégis vannak helyzetek, amikor nem annyira örülünk a vicceknek. Leginkább, ha mi vagyunk a célpontok.
Veled is előfordult már, hogy bár nevettél az aktuális viccen, valahogy mégis rosszul érintett? Nem direkt rajtad nevettek, de valahol mélyen érezted, hogy rólad szól, hogy téged figuráz ki. A lélekgyógyászok szerint a humor egyfajta passzív-agresszív viselkedési forma, amellyel a viccelődő saját feszültségét próbálja levezetni, illetve változtatásra bírni a másikat.
Jól ismerjük a szituációt, amikor egy vicc után megfagy a levegő. Mindenki tökéletesen érti, hogy ki a célpont. Aztán a humorizáló fél rögtön hozzáteszi: „nyugi, csak vicceltem!” Függetlenül attól, hogy a vicc végül eléri-e célját, és az illető változtat-e magatartásán, ennek az utólagos kiegészítésnek óriási jelentősége van. Ez tompítja az egyébként eléggé durva agressziót.
Agresszió és szexualitás – ezzel a két dologgal magyarázta a humort a híres osztrák pszichiáter, Sigmund Freud. Szerinte az embert alapvetően két dolog mozgatja az élet (szex) és a halál (agresszió). A vicceinkben a tudatalattink tör valahogyan felszínre. A szexuális tartalmúaknál elég egyértelmű, hogy az elfojtott, vagy éppen a nagyon is nyilvánvaló vágyainkat adjuk a másik tudtára. Az agresszív humor már nem ennyire egyértelmű. Sokak szerint a szarkazmus (csípős gúny) mögött tiszta rosszindulat, illetve harag húzódik.
Még mielőtt magunkra vennénk és megsértődnénk a viccen, van itt még egy fontos dolog. Bár Karinthy Frigyes szerint a humorban nincs helye a tréfának, mégsem kell minden viccet komolyan vennünk. Egész egyszerűen azért, mert a legtöbb kiváltója csak a fantáziánk a szülemény.
Gondoljunk bele – figyelmeztet a psychologytoday.com cikke – egy nap átlagosan 12.000-70.000 között van a gondolataink száma. Egyszerűen képtelenség, hogy ezek közül mindegyik valós dolgot jelentsen. Nagy részük csak feltételezés és elképzelés.
