Oktatás a háborús kéjhölgyekről

Rovat

Megosztás

Jövő évtől a dél-koreai általános iskolás gyermekeket is megismertetik azoknak a nőknek a helyzetével, akik kénytelenek voltak szexrabszolgaként dolgozni a a második világháborúban, a japán katonák nyomására és kedvére- írja a Globoport.hu.

A második világháborús szexrabszolgaság régóta vitatéma Japán és Dél-Korea között. Dél-Korea számtalanszor követelte, hogy Japán hivatalosan kérjen bocsánatot az ügyben, miközben azt állítja, hogy a szigetország megpróbálja eltusolni a második világháborús bűnöket. Tavaly új dokumentumok kerültek elő, nemrég pedig japánok beperelték az Asahi Shinbun nevű japán lapot becsületsértésért, szintén a szexrabszolgaság kapcsán.

A dél-koreai kormány a héten adja ki azokat a kiegészítő tankönyveket, melyek az elemi- és középiskolásoknak taglalják a témát. Az Esélyegyenlőségi és Családügyi Minisztérium tisztviselői azt mondják, hogy 2013-ban aggályok merültek fel ezzel kapcsolatban: a meglévő tankönyvek nem tartalmaztak elegendő információt az akkori atrocitásokról. A középiskolai tananyag jelenleg csupán egy oldalt szán rájuk. A kiegészítő szövegek írói 152 általános iskolást kérdeztek meg, akiknek 48,7 százaléka azt mondta, semmit nem tud erről a témáról. 24,3 százalék hallott már róla, de csak 19,1%-nak voltak igazán fogalmai a mintegy 200 ezer nő szexrabszolgaságáról a 2. világháborúban.

A tankönyvek kiegészítő szövegei most 40 oldalon értekeznek majd a témáról, két változatban (egyik ötödik osztályig, másik attól felfelé használatos). Mindehhez videókat és tanári kézikönyveket is mellélkelnek.

„Az Oktatási Minisztérium és külön parlamenti bizottság fogja felülvizsgálni ezeket a kiegészítő szövegeket, mielőtt az iskolákba kerülnek”- mondta a minisztérium képviselője.

A kormány a történelemszakos osztályokban is szeretné külön témaként kezelni a szexrabszolgaságot. Tervei szerint 2018-ban olyan új tankönyveket is bevezetnek, melyek részletes információkat tartalmaznak majd a koreai nők szenvedéseiről és megaláztatásairól a második világháború alatt.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta