Pályázatot hirdetett gyerekeknek az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Rovat

Megosztás

Óvodások és iskolások, figyelem, ez csakis nektek szól! Alkotói pályázatot hirdet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, melynek témája ezúttal a tűzmegelőzés, a tűzvédelem. Indulhatnak a gyerekek rajzzal, írással, számítógépes játékkal, de még gyurmával is.

Óvodások és iskolások is indulhatnak, az utóbbiak három korcsoportban (6-10, 11-14, illetve 15-18 éves). A pályázatokat első körben területi szinten bírálják el, az ott első helyezést elnyert alkotások indulhatnak az országos versenyben.

A téma a tűzmegelőzés és a tűzvédelem, a tűzoltó hivatás. Az óvodások a pályázatra egyénileg szabadkézi rajz kategóriában pályázhatnak A/3-as vagy A/4-es méretű alkotásokkal vagy csoportosan egyéb kézműves alkotással.

Az iskolásoknak már tágabbak a lehetőségeik:

szabadkézi rajz (A/3-as vagy A/4-as méretű ceruza, toll, tus, kréta, akvarell, pasztell kép vagy bármely más szabadkézi technikával készített alkotás)

egyéb kézműves alkotás (bármilyen anyagból készített pl. papír, gyurma, agyag alkotás, legfeljebb 30×30×20 cm méretben)

irodalmi alkotás (vers vagy mese, legfeljebb két A/4-es oldal terjedelmű költemény vagy tanulságos történet)

számítógépes program (játék, alkalmazás vagy legfeljebb 60 másodperc hosszúságú film).

A pályázatok beérkezési határideje április 30. A fővárosi/megyei eredményhirdetés május 25. előtt lesz, az országos díjátadót pedig június 15-ig tartják meg Budapesten.

Az az óvoda és iskola, ahonnan országosan a legtöbb pályázatot nyújtják be, elnyeri a „Legkreatívabb óvoda/iskola 2022” címet, és ezzel együtt a tűzoltóság egyszeri, az intézményben tartandó bemutatóját füstsátorral, tálcatűzoltással, olajtűzoltással, roncsvágással és tűzvédelmi oktatással.

Bővebb információt a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság nyújt, a fki.hivatal@katved.gov.hu címen.

A kép csak illusztráció.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta