Pályázz Te is! – Pallas Athéné Alapítvány – Középsuli TV

Rovat

Megosztás

Augusztus 19-ig lehet jelentkezni a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány PhD ösztöndíj- támogató programjára.

2016-ban már a harmadik évfolyamát kezdi meg a Pallas Athéné Domus Scientiae (PADS) Alapítvány PhD ösztöndíj – támogató programja. Az alapítvány augusztus 19-ig várja a pályázatokat a programra.

2014 szeptemberében indult és minden akadémiai évben új évfolyamokkal bővül az Alapítvány PhD-támogató ösztöndíjprogramja és képzése, amely makroökonómiai és pénzügyi érdeklődésű diákok jelentkezését várja. A tanulmányi ösztöndíjra elsősorban magyarországi közgazdasági vagy gazdálkodástudományi PhD képzésbe frissen felvételt nyert hallgatók pályázhatnak.

Az ösztöndíjasok három éven keresztül pénzügyi támogatásban részesülnek, kurzusokat hallgatnak, valamint kutatási érdeklődésüknek megfelelő személyes tanácsadót kapnak, aki mind az oktatási, mind a kutatási tevékenységükben segíti őket. A program célja az, hogy résztvevői olyan tudást szerezzenek, amely akár a magyarországi, akár a nemzetközi szakmai életben versenyképes. Az ösztöndíj abban segíti a munkájukat, hogy a képzésük ideje alatt kizárólag a tudományos munkára és magas színvonalú publikációk előállítására fókuszálhassanak. Az 3+1 éves ösztöndíjprogram első évfolyamában 10 doktori iskola 26 PhD hallgatója vett részt, a második évfolyamot 18 hallgató kezdte meg.

A PHD ösztöndíj- támogató program részleteiről és a pályázás feltételeiről a PADS Alapítvány honlapján lehet tájékozódni: http://www.padsbudapest.hu/pads/?page_id=652

https://www.youtube.com/watch?v=vZrQY7Fz4JA&feature=youtu.be

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta