Pumped Gabó exe szexi fehérneműben pózol Szabyest klipjében

Rovat

Megosztás

Tóth Andi szexi elázós jelenete után Lunán a sor, Pumped Gabó exe virít fekete, szexi fehérneműben Szabyest vadonatúj klipjében, íme az XYZ című album második szerzeménye!

A magyar énekes, dalszövegíró, producer és dalszerző új videoklippel rukkolt elő, ugyanis pár nappal ezelőtt megjelent Szabyest vadonatúj dala, melyben egy bombázó, ismert hölgy is szerepel! Sokak szerint Szabi a közösségi média egyik legtudatosabb felhasználója, hiszen karrierjét az online social-re építette fel. Az életbeli fordulópont akkor következett be, amikor 2014-ben Kártyavár című szerzeményéből sláger lett, ekkor vált igazán híressé, ami magával vonzotta először a Gold Record, majd a Magneoton, végül pedig a Strong Record kiadóval kötött lemezszerződést. Az utóbbi időben szorgosan dolgozik zenéin, legutóbb Tóth Andival robbantották fel a YouTubeot Zavarodott című közös zenéjükkel, mely klipje igazán szexire sikerült!

Volt itt minden! Eső, szétázott csipkeruha, romantikus dallamok és 2 fiatal tehetség, akik összeállva slágert alkottak! A dal a szerelem témakörét járja körbe, hiszen ki ne zavarodna meg egy kicsit is, aki a felhők fölött jár 3 méterrel, annyira rózsaszínben látja a világot! Szabi elmondása szerint nagyon élvezte a közös munkát, és minden tisztelete az énekesnőjé, akinek a szemébe ment a műszempilla ragasztó, miközben vigyázva állva kellett felvenniük a klipbeli vágóképeket!

„Hátat fordítok és ezzel el is hagylak téged, miért pont velem szúr ki ennyire az élet.”

Július elején várható az új XYZ lemez teljes pompájában, addig is folyamatosan ontja magából a dalszövegeket a fiatal srác. Legutóbb Tóth Andi közreműködésével jelent meg a rózsaszín ködös videoklip, most pedig Pumped Gabó exe kapta a főszerepet! Szerelmi csalódás, szakítás, egy kapcsolat kisiklása, a miért nem voltam elég jó neked, amikor én mindent megpróbáltam című sztori, taglalja a dal.

A koncepció igen érzelmesre sikerült a vörös rózsával, a romantikus sorokkal, a szexi pillantásokkal és a magányos klipbeli magammal vívódok vágóképekkel. A mozis felvételek tükrözik a szétbomló kapcsolatot, mintha csak egy filmvásznon lennénk, ahol popcorn-nal a kezünkben nézhetjük végig a közös emlékeket, amikor még minden tökéletes volt!

Szeretlek, de közben utállak érzések keveredése, fájdalom, és egy kapcsolat gyászolása, amik megjelennek a videoklipben. Tóth Andi és Luna után kíváncsian várjuk, ki lesz a következő áldozat, vajon az egész nagylemez a szerelem aspektusaira épül majd? Először az álomvilágos együttlét, majd a szakítópróba, mi lesz a legközelebbi koncepció?

Főkép: facebook.com, kép: instagram.com

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Ezt olvastad már?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

67,000RajongóLike
165,000KövetőKövess be
162,400KövetőKövess be
360,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta