A robotok átveszik a hatalmat a jövőben?

Rovat

Megosztás

Tény, hogy a technika egyre fejlettebb, aminek következménye, hogy egyre inkább függünk tőle. Ma még nem igazán beszélhetünk önállóan cselekvő, beszélő robotokról, azonban ennek már mutatkoznak komoly jelei.

robot-hero-1024x640

Néhányan már az emberi hanyatlást látják a robotok megjelenésével. Néhány helyen már most olcsóbb robotokkal elvégezni egy bizonyos munkát, mint emberekkel. A robotok nem fáradnak, nem kell pihenőnap nekik és nincsenek olyan szükségleteik, mint az embereknek. Leginkább a nagyobb gyárakban találkozni velük. Ugyan ezek a gépek egy előre beprogramozott szisztéma szerint működnek és csak bizonyos feladatok elvégzésére alkalmasak, de így is komoly hatása van a társadalomra nézve.

maxresdefault

A technika viszont már ott tart, hogy létezik önállóan közlekedni képes robot is, ami képes kommunikálni másokkal, valamint megért bizonyos gesztusokat is. Az Asimo névre hallgató robotot 2011-ben mutatták be és hatalmas sikernek könyvelték el. Olyan algoritmusok alapján működik, hogy képes akár focizni is, de kezet is lehet vele fogni. Már-már megtalálhatóak benne az emberi viselkedésre utaló jelek is, igaz ezek csupán egy gondosan kidolgozott programsorozat részei.

9-i-robot-rex

Nem vagyunk tehát olyan messze tőle, hogy az utcán sétálva is robotokkal találkozzunk, akik éppen a napi bevásárlást végzik a tulajdonosuk helyett. Így joggal vetődik fel a kérdés is, hogy vajon a robotok idővel kiszorítják-e az embereket a világból. Hiszen ahogy egyre fejlettebbek lesznek, úgy válik egyértelművé, hogy sokkal többre képesek mind fizikai, mind szellemi tevékenységek terén. Milliónyi adat tárolására alkalmasak és nem felejtenek.

Professor Stephen Hawking lucy

Néhány fizikus, köztük a neves Stephen Hawking is azon a véleményen van, hogy igenis tartanunk kell, hogy idővel a robotok képesek lesznek leváltani az embert. Komoly válsággal nézhetünk szembe, ha annyira fejlettek lesznek, hogy önmaguktól is el tudjanak intézni bizonyos dolgokat. Ez ugyan csak a jövő zenéje lesz, hogyan is alakul a sorsunk, de abban biztosak lehetünk, hogy otthonainkban is szép lassan megjelennek. Először csak egy-két rendszert szabályoznak, majd kávét főznek, ha felébredtünk, egyszer pedig csak arra ébredünk, hogy már van fizikai formában is megjelent gép, ami helyettünk képes elmenni akár bevásárolni is.

 

A robotok átveszik a hatalmat a jövőben?
Tartasz az intelligens robotoktól?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta