Ezt nézed:  / Sport / A rúdtánc mint sport – A rúdtánc mint sport?

A rúdtánc mint sport – A rúdtánc mint sport?

Mostanában központi kérdésnek számít, hogy a rúdtánc tulajdonképpen sportnak minősül, vagy sem. A válasz egyszerű: természetesen igen.

Először az 1920-as években tűnt fel, amikor cirkuszi táncosok használták a sátor tartórúdját mutatványok kivitelezésére. Később sztriptízbárokban vált ismertté mint erotikus tánc, de mára már elterjedt sportnak számít.

A rúdtáncnak két fajtája van: a pole fitness, amiben inkább akrobatikus elemek vannak, és a pole dance, ami szintén akrobatikus lépéseket tartalmaz érzéki, „csajos” mozdulatokkal átszőve. Ezek a táncelemek egy külső szemlélő számára egyszerűnek tűnhetnek, de valójában rengeteg kitartás, hajlékonyság és erő szükséges a kivitelezésükhöz.

A rúdtáncban az is jó, hogy nincs korhoz vagy súlyhoz kötve, hiszen mindenki a saját testsúlyával dolgozik. Ezáltal kisebb egy esetleges sérülésnek a kockázata, hiszen­­ nem kell súlyzókat emelgetni, mint a konditeremben.

Persze ez a sport is rejteget veszélyeket, például a rúdon való mozgás különösen megviseli a bőrt, ezért a kezdőknek rendszeresen le van horzsolva több ponton a bőrük; bár előfordul ez a haladóknál is. Az elrugaszkodások és az ugrások pedig gyakran véraláfutásokat és kék-zöld foltokat eredményeznek.. Ezek persze a kisebb problémák, hiszen nem nehéz leesni sem a rúdról egy rosszul kivitelezett gyakorlat közben, és komolyabban megütni magunkat.

Viszont hosszú és kitartó munkával elsajátítható a rúdfitnesz, aminek eredményeképpen jobb közérzetet, elégedettebb önképet, és nőiesen izmos testet „tudhatunk magunkénak.”

A rúdtánc mára olyannyira sport lett, hogy nagyszabású versenyeket is rendeznek, ahol a résztvevőknek komoly szabályoknak kell megfelelniük. Remélhetőleg lassan nemcsak megmérettetésről beszélhetünk, hanem olimpiai számról is, hiszen már petíció is született ezzel kapcsolatban.

Aki pedig azt hiszi, hogy csak a hölgyeké ez a sportág, az nagyon téved – legalábbis azt hiszem.

Kép forrása: Ondelisboa.com

instagram default popup image round
Follow Me
502k 100k 3 month ago
Share