Segítő kortársak – Kortárssegítők

Rovat

Megosztás

Az egyik osztálytársad egyre visszahúzóbb, szinte már senkivel sem beszél, a jegyei is romlanak. A legtöbben észre sem veszik, te segítenél neki, ám fogalmad sincs, mit tehetnél érte. Ha kipróbálod magad kortárs segítőként, tudatosabban, magabiztosabban tudsz majd azok mellé állni, akiknek szüksége van rád. 

A kortárssegítésről beszélve azonnal felmerül a kérdés, hogy mit értünk pontosan segítségnyújtáson. Nyújthatunk segítséget indirekt módon, azaz nem szándékosan. Éppen a megfelelő mondatokat mondjuk valakinek, megnevettetjük. A direkt, szándékolt segítségnyújtás lehet informális. Ilyenkor a “megszokott” módon átbeszéljük a problémát valakivel. A nem formális segítségnyújtás esetén nyitottan, akár játékos formában segítünk a rászorulóknak. A formális segítségnyújtás lehet akár egy űrlap közös kitöltése, bármilyen szabályokkal szigorúan behatárolt, az individuális részleteket nem kihangsúlyozó probléma megoldása.

A fiatalok sokszor úgy érzik, hogy a felnőttekhez, pedagógusokhoz, pszichológusokhoz nem szívesen fordulnak problémáikkal. Ennek sok ok lehet, de az egyik az, hogy az iskolapszichológus mélyen be van ágyazva az iskola hierarchiájának a redszerébe, alakulhat úgy egy-egy helyzet – a szakember legjobb szándékával ellenkezően akár – , hogy esetleg bizalmas információt tudnak meg tőle a tanári kar tagjai, ami nem rájuk tartozik. Sokszor az iskolai gyermekvédelmi felelőse például a saját osztályfőnökünk. Hogyan legyünk maradéktalanul bizalommal egy olyan valaki iránt, aki osztályfőnökként rendszeres kapcsolatban áll a szüleinkkel, aki az iskola írott és íratlan szabályai szerint is felügyel például arra, hogy egy osztálykiránduláson ne igyon alkoholt az osztály? Hogyan beszélgessünk ezzel az emberrel az alkoholproblémáinkról? Az alapkérdés az, tud-e segíteni egy olyan személy, akinek hatalma van? A kortárssegítőknek egyértelműen könnyebb a helyzetük ebből a szempontból, hiszen az egykorú, és szociálisan azonos státuszú partnerek között meglévő szinte automatikus azonosulás lehetőségét használják. Könnyebb adni és elfogadni a segítséget, ha sok szempontból “egy cipőben jár” az aki adja és kéri a támaszt. Az itt kialakult bizalom lehet sok esetben az előszobája annak, hogy a diák felkeressen egy anonim pszichológiai, életvezetési tanácsadást is.

 A kortárssegítők természetesen nem csak a józan eszükre kell hogy hallgassanak, amikor vállalják a szerepet. A ISZOSZ és más ifjúságsegítő szervezetek is tudnak segíteni az indulásnál. Intenzív, 1-2 hetes, vagy akár hosszabb ideig tartó képzéseken sajátíthatják el az érdeklődők azokat az alapvető ismereteket, amelyek birtokában visszatérve saját közegükbe tudatosabban, hatékonyabban, és saját érdekeiket is szem előtt tartva lesznek képesek segíteni társaiknak. 17 évesen óriási teher és felelősség egy másik embert “megmenteni”. Ezt senki sem várja a segítőktől. A képzésnek része az is, hogy a fiatalok megtanulják, mikor kell szakemberhez irányítani a bajban lévő kortársukat.

 

Ki szorul segítségre? Melyek azok a serdülőkori vészjelek, amelyek arra utalhatnak, valami nincsen rendjén a társunkkal (Laufer alapján)?

1., Kisgyermekes viselkedés ( Példa: Egy 17 éves középiskolás társas helyzetekben egy 12 éves szintjén mozog.)

2., Merev, túlkontrollált viselkedés ( Példa: Mindig ugyanarra a helyre ül csak az ebédlőben, és ha változik a menü, kétségbe esik.)

3., Kortárs kapcsolatok elégtelensége ( Példa: 10 évvel idősebb vagy fiatalabb barátai vannak.)

4., Túlzottan kötődik a szüleihez. (Példa: A közös táborozásról óránként felhívja az édesanyját mindenféle indokkal, ürüggyel.)

5., Közömbösség, érzelem nélküliség.

6., Problematikus jövőre irányultság. (Példa: Nem meri eldönteni, hol szeretne továbbtanulni.)

7., Képzelet és valóság elkülönítése.

8., Félelemkeltő gondolatok gyakorivá válása. (Példa: Kényszeresen kezet mos, visszamegy akulcsért.)

Amennyiben érdekel a kortárssegítés világa, keresd meg az ISZOSZ-t az alábbi címen: iszosz.org

Kortárssegítők

Az Új Nemzedék Kontaktpontok hálózatának pesti irodájában budapesti középiskolák diákörmányzatainak képviselői cseréltek tapasztalatot 2015 júniusában. A “Diákönkormányzatok szerepe a kortárssegítésben” elnevezésű workshop-on Schmidt Richárd, az Ifjúsági Szolgáltatók Országos Szövetségének munkatársa beszélt a kortárs segítés lehetőségeiről. A cikk szövege az ő előadásán alapult.

Kép forrása: imgarcade.net

 

 

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta