Spoon Marci szerint azok, akik a gimiben nem népszerűek, szeretnék, ha az élet kárpótolná őket azzal, hogy legalább a nagyvilágban híres emberek lesznek

Rovat

Megosztás

Még a Szakma Sztár Fesztiválon készítettem egy rövid interjút a Spoon énekesével, Marcival. A fesztiválon a zenekar fellépőként volt jelen, és ha már ezen a rendezvényen akadtunk össze teljesen véletlenül, akkor már a szakmákról kérdeztem a banda frontemberét.

Ha nem az éneklést választottad volna magadnak mint hivatás, akkor milyen szakmában dolgoznál szívesen?

Szerintem az a legjobb egy szakmában, ha egy ember tud alkotni valamit, amit meg tud hagyni, miután ő már nincsen. Persze becsülendőek a monotonabb szakmák is, hiszen ettől kerek egész a világ. Ha nem énekes, akkor hangmérnök lennék, vagy izgalmas stúdiómunkákat csinálnék szívesen. Én hároméves koromtól kezdve énekes akarok lenni, és ez megmaradt nekem azóta is. Úgy gondolom, hogy nekem az éneklés egy ajándék. Sokan gondolkoznak érettségi előtt, hogy merre menjenek, de nekem már megvan az utam.

Hogyan válasszon egy ember szakmát? Milyen tanácsot tudnál adni a korosztályodnak erre?

Nagyon fontosak az anyagiak is nyilván, azonban az emberek sokszor csak azt nézik, hogy ebből és ebből jól lehet keresni, de szerintem, amikor az ember rájön arra, hogy igazából az fontosabb, hogy kielégítse a saját kreativitását, akkor utólag megbánthatja, hogy nem azt választotta, ami a szíve vágya lett volna. Úgy kell választani, hogy helyet szorítsunk a vágyainknak is az anyagiak mellett.
11204760_10202699168280025_1928246659_o
Manapság már minden tinédzser ismert, híres szeretne lenni. Ennek milyen előnyei és hátrányai vannak?

Sok ismert emberről lehet tudni, hogy a gimiben nem volt népszerű, vagy a szüleivel voltak problémái. Ha valaki görcsösen be akar futni, az egy kompenzáció az életben, hogy ha valahol elvett az élet, akkor valahol vissza is kell adnia. Nagyon jó dolog, ha az embert elismerik meg szeretik, de nem arra kell vágyni, hogy csak úgy szeressék, hanem hogy azáltal szeressék, ami ő, illetve, amit ő csinál.

Mit tanácsolsz a diákoknak az utolsó egy hónapra, hogyan bírják ki az utolsó egy hónapot a suliban?

Ha eljön a nyár, akkor biztosan hiányozni fognak a haverok, szóval azt becsüljék meg, hogy még ott vannak egy jó közösségben. Tanuljanak, ha javítani kell, javítsanak még. Aztán majdcsak eljön a nyár most már nemsokára.

Spoon Marci - interjú
Neked ki a kedvenc Spoon-tagod?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta