Ezt nézed:  / Hírek / Színes / Sün a szomszédoknak szokott beénekelni

Sün a szomszédoknak szokott beénekelni

A 2015-ös év elejének egyik legnagyobb slágerét, az Angyalt énekelte Vitó Zsomborral együtt az énekesi babérokra törő YouTube videós, Sün. Azóta pedig egyre többet használja videókban énekhangját is. Az Online Video Stars fesztiválon vele készített interjúban kérdeztük őt az OVS Festen Vitó Zsomborral való közös fellépéséről, illetve azt is megtudtuk tőle, hogy miért fontos a személyes kontaktus egy YouTube-os és néző között.

Nemrégen elkezdtél zenével is foglalkozni a YouTube-on. Mi motivált arra, hogy erre a pályára lépj?

Nagyon alapszinten már régóta zenélek. Gitározok, és mindig is szerettem énekelni. Nem mondom, hogy tudok is, van hova fejlesztenem magam bőven, illetve a színpadi jelenlétem sem olyan, ami elvárható lenne egy előadótól, viszont ugyanúgy szeretem ezt, ahogyan a videózást is, és ezért csinálom.

Hogyan fejleszted magad a zenében? Énektanárhoz jársz?

Nem, egyáltalán nem. A szomszédok által, őket hallgattatom az üvöltésemmel. Úgy hangolok be, hogy valami rockzenére szétüvöltöm a torkomat. Nem ez a helyes módja a dolognak, tervezem, hogy énektanárhoz is eljárjak a profi segítség megszerzése érdekében.

Mennyit készültetek erre a fellépésre Vitó Zsomborral?

Egyetlen próba volt, az is csak azért, hogy kipróbáljuk a hangtechnikát itt a helyszínen, de igazából úgy külön próba nem volt rá.

Ennek ellenére szerinted jól sikerült a fellépésetek?

Ahhoz képest, hogy tényleg nem próbáltunk semmit, egészen tűrhető volt. Halottakról nem tudunk.

Hogy érezted magad az OVS Festen?

Már kora reggel úgy jöttem be, hogy be se tudtam jönni, már akkor jöttek a nézők, amikor be akartam lépni az ajtón. Ezek egy hatalmas hype-ot adnak a dolognak. Ha esetleg arra gondolnék, hogy valami negatív ér a videózás terén, akkor itt ez eloszlik, mert ők megmutatják, hogy igenis szeretnek, és éreztetik velem, hogy megéri csinálni azt, amit csinálok.

Mennyivel másabb ez a szeretetközvetítés, mint a netes?

A videók alatti kommentek inkább vélemények, nem túl közvetlenek számomra. Olyan mintha, leírnám öreganyámnak, aki vidéken lakik, hogy remélem, jól van, és köszi a sütit, jó arc vagy. Persze ugyanúgy jól esik, és a kommenten, illetve like-on kívül más alternatíva nem is igen van annak a kifejezésére, hogy tetszett a videóm, de például amikor személyesen odajönnek, és idéznek valamit tőlem, az már csak a személyes kontaktból adódóan is sokkal nagyobbat dob a kedvemen.

instagram default popup image round
Follow Me
502k 100k 3 month ago
Share