Szerelemmánia 2. – Nem tudok párkapcsolat nélkül élni!

Rovat

Megosztás

Korábbi írásunkban már foglalkoztunk azzal, hogy milyen elsöprő erejű is tud lenni a szerelem, és a csalódás, amit az elmúlása után érzünk, hogyan késztethet arra, hogy újra és újra keressük ezt az élményt. Azonban nemcsak a szerelem érzésétől válhatunk némileg függővé, hanem attól is, hogy párkapcsolatban éljünk.

„Nem jó már ez a kapcsolat, ne maradj benne, lépj ki belőle!”, „Miért vagy még vele, hiszen boldogtalan vagy mellette?”, „Szerintem itt az ideje, hogy szakítsatok, nincs már ennek így értelme!” – hányszor hallani ilyen és ehhez hasonló jó tanácsokat másoktól… Mondani persze könnyű, megtenni már annál kevésbé, főleg, mivel egy szakítás a sok egyéb rossz mellett azzal is fenyeget, hogy egyedül maradunk.

Mindez persze érthető, mert bár a szingliségnek már van egyfajta kultúrája, már nem ciki egyedülállónak lenni, azért nem is könnyű. Vannak olyan programok, amikből egyszerűen kimaradnak azok, akiknek nincs párja, mert sokan nem mennek el egyedül moziba, koncertre vagy egy buliba. Persze, ott vannak a barátok ilyenkor, de az is megnehezíti a helyzetet, ha a társaságban mindenkinek van párkapcsolata, mert senki sem szereti magát felesleges harmadiknak érezni.

Van, akinek a szingli lét az önbizalmát is érinti, nem érzi magát elég magabiztosnak akkor, amikor egyedül van, és az önértékelése is nagyban függ a párkapcsolatától. Kellenek a pozitív megerősítések, a dicséret, saját értékességének éreztetése a másiktól, aminek híján gyakran megjelenik az önbizalomhiány.

not good enough

Ez az egyedülléttől való félelem sokszor oda vezethet, hogy nem lépünk ki egy kapcsolatból, még akkor sem, ha már nem érezzük benne jól magunkat, mert azt gondoljuk, hogy még egy rossz kapcsolat is jobb, mint a semmilyen kapcsolat. Lehet, hogy inkább elviseljük az egyre gyakoribbá váló nézeteltéréseket, veszekedéseket, csak hogy elkerüljük a szakítást. Az is előfordulhat, hogy inkább megtartjuk magunknak a véleményünket, nem mondjuk el a partnerünknek, ha valami problémánk van, vagy ha megbántott valamivel, hogy elkerüljük a konfliktust. Másoknak, kívülállóknak esetleg panaszkodunk arról, hogy már semmi sem olyan, mint régen, és hogy boldogtalanok vagyunk, de a kapcsolat lezárására vonatkozó javaslataikat meg sem fontoljuk.

Amikor viszont mégis egyedül maradunk – vagy azért mert végül nagy nehezen rászántunk magunkat erre a lépésre, vagy a másik döntött úgy, hogy jobb lenne külön – beindulhat egy kétségbeesett párkeresés. Ilyenkor lehet, hogy hirtelen minden elkezd akörül forogni, hogy hogy tudnánk minél gyorsabban új kapcsolatot kialakítani. Beindulhat egy olyan kör, hogy már nem azért járunk el szórakozni, hogy jól érezzük magunkat, hanem hogy ismerkedjünk minden áron. Lehet, hogy már nem is igazán élvezzük a bulit, mert szinte „vadászattá” válik az egész dolog. Ilyenkor nagyon hamar feladhatjuk a korábbi elképzeléseinket az ideális fiúról/lányról, és leadhatjuk az igényeinket. Így könnyen egy olyan kapcsolatban találjuk magunkat, ami igazából ugyanúgy nem jó nekünk, mint az előző, de legalább megint nem vagyunk egyedül…

Ebből a körforgásból persze nem könnyű kilépni. Az önbizalom növelése azonban segíthet, vagyis ha olyan dolgokat csinálunk, amiktől jól érezzük magunkat, és amikben sikerélmények is érnek. Ezek csökkenthetik azt az érzést, hogy egyedül értéktelenek vagyunk, és hogy nem tudjuk elfoglalni magunkat partner nélkül.

(képek: http://www.aishm.com.au/ , http://www.youthvillage.co.za/)

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta