Titeket is nyomaszt a gondolat, hogy a szüleitek rátok erőltetik az elképzeléseiteket? Úgy érzitek, a fiatalkori önmagukat látják bennetek, és szeretnék, ha azt tennétek, amit ők akkor nem tehettek meg?
Nem te vagy az egyedüli gyerek. Számos fiatal küzd ezzel a problémával. Adott egy szülő, aki fiatal korában jobbnak látta, hogy inkább a barátokkal lógjon, mintsem a tanulással foglalkozzon, felnőve azonban ráeszmél, hogy nem így kellett volna lennie.
Nincs magas beosztása, a fizetése átlagos, esetleg egy kicsit átlag feletti, de nem kiemelkedő. Évek óta ugyanazt a munkát csinálja, eltartja a családját és sokat gürizik, hogy megfelelő életszínvonalat biztosítson. Természetes, hogy a gyerekének jobb életet kíván, mint a sajátja.
Minden szülő azt szeretné, hogy a gyereke semmiben ne szenvedjen hiányt, sikeres legyen, de legfőképpen ne a mindennapi kenyér meglétén keljen aggódnia.
Azokat a vágyakat pedig, amik ők maguk is el szeretnének érni, rád vetítik ki. Sokan fiatalkori önmagukat látják bennünk és csak azt szeretnék, hogy mi ne essünk bele azokba a hibákba, amikbe ők.
Viszont itt jön egy nagy ellentmondás. Te is azt szeretnéd csinálni, amit a szüleid elvárnak tőled? Vagy inkább úgy érzed, hogy rád erőltetik ezt az egészet.
Lehet, hogy különböző szakkörökre jársz, iskola utáni elfoglaltságokra, de vajon a te döntésed okán, vagy valaki másén? Egy kényszerített helyzetben érezheted magad, ha nem szereted azt, amit csinálsz. Nem szívből teszed, mégsem adod fel. Hogy miért? Mert nem akarsz csalódást okozni nekik. Nem akarod, hogy azt a szeretetet és törődést, amit a felnevelésedbe fektettek átvegye a harag és az arcukon megjelenő kudarc. Nem szeretnél vitákat, e helyett inkább beletörődsz.
Az ő részükről viszont eltartanak téged. Ők fizetik a sulidat, a kiadásaidat, és van egy bizonyos elvárás feléd, hogy az csináld, amit mondanak, amiben igazuk is van, mert ők már elértek egy bizonyos kort, amikor átlátnak dolgokon és látják, hogy hol kezdődik el minden valójában. Vagyis pont most. Az iskolaéveid alatt. Nagyon más dolog ezt olvasni és nagyon más megérteni. A legtöbb ember úgy van vele egy bizonyos kor után, hogy szívesen elölről kezdene mindent és úgy alakítaná az életét, hogy jó legyen neki. Nem követné el azokat a hibákat, amik évekkel ezelőtt. Tudja, hogy mire számítson, és mire fektessen nagy hangsúlyt.
De valóban jól van-e ez? Mégis hol lennénk a hibáink nélkül? Alapvetően mindenki hibázik és szükség is van rá. Mondhatjuk, hogy lényeges eleme a felnőtté váláshoz. Hibák nélkül nem tudnánk miből tanulni. Nem lennénk azok, akik valójában vagyunk, mert a hibák formálnak minket. Ahogy a szüleinket, úgy saját magunkat is. Nem tudnánk visszatekinteni évekkel később és megmondani mit kellett volna tenni, ha nem hibázunk.
Ez nem jelenti azt, hogy mostantól ne hallgassunk senkire. Mindenkinek meg kell találnia az arany középutat, amiben azt csinálja, amit szeretne. El kell fogadni a tényt, hogy a szüleid féltenek téged, és jobb életet akarnak neked, mint a sajátjuk, de neked a saját életedet kell élned. Fogadd meg a tanácsaikat és mindig tartsd szem előtt őket, de ne félj önmagad lenni.
Ne féld kimondani, hogy téged nem az érdekel, amit ők szántak neked, hanem valami más. Amiben jobb vagy. Alapvetően nem a hatalomszerzés és a pénz a legfontosabb dolog. Sokan ezt összetéveszti a szeretettel. Alapvetően az a legfontosabb, hogy boldogok legyünk és szeressük, amit csinálunk.
A dolgok megbeszélése sokat segíthet. Sose zárkózz el valami elől, mindenre légy nyitott. Figyelj és tanulj sokat, de legfőképpen légy önmagad.
