Ezt nézed:  / oktatás

oktatás

  • Több mint egy tucat suliban már átálltak a digitális oktatásra

    Több mint egy tucat suliban már átálltak a digitális oktatásra

    Tíz és húsz között van azon iskolák száma, ahol részlegesen – egy-egy osztályt érintve – digitális oktatásra kellett átállni a koronavírus-járvány miatt – mondta a Nemzeti Pedagóguskar elnöke csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Horváth Péter közölte: mindent összevetve hatékonyabb úgy az oktatás, hogy csak abban az esetben állnak át digitális oktatásra,

    Olvasd tovább
  • Digitális oktatás lehet, ha nem figyelünk oda

    Digitális oktatás lehet, ha nem figyelünk oda

    Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat “azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni” – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós közölte, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) nyolc oldalon összegezte köznevelési intézmények részére a járvány kialakulásának megelőzésére és az esetenként mégis kialakuló fertőzések megállítására vonatkozó javaslatokat. A miniszter ezek között

    Olvasd tovább
  • Hibrid tanításra kell felkészülni szeptembertől

    Hibrid tanításra kell felkészülni szeptembertől

    A hagyományos és a távoktatást ötvöző hibrid tanításra kell felkészülni szeptembertől – mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A műsorban felidézték, hogy Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár korábban azt mondta, remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra is fel kell

    Olvasd tovább
  • Ősztől ismét digitális oktatás lehet?

    Ősztől ismét digitális oktatás lehet?

    Remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra is fel kell készülni, hogy esetleg ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak a koronavírus-járvány miatt – közölte a köznevelésért felelős államtitkár hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Maruzsa Zoltán azt mondta, hogy ősszel remélhetőleg elkerülhető a rendszerszintű átállás a digitális

    Olvasd tovább
  • A tanév hossza nem változik

    A tanév hossza nem változik

    Június másodikától oktatási céllal is használhatók lesznek az iskolaépületek! A vidéki bölcsődék és óvodák hétfőtől, a fővárosiak pedig szintén június másodikától térnek vissza a “normális működési rendhez” – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára. Maruzsa Zoltán hangsúlyozta: iskolákban a tanév végéig, június 15-éig érvényben marad a tantermen kívüli digitális munkarend, a tanév hossza

    Olvasd tovább
  • Marad a digitális oktatás a nyári szünetig

    Marad a digitális oktatás a nyári szünetig

    Sikeresnek és eredményesnek értékelte a koronavírus-járvány miatt bevezetett digitális oktatást a köznevelési államtitkár csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Maruzsa Zoltán elmondta, éppen ezért maradnak a “jól bevált” munkarendnél, így a nyári szünetig hátralévő időben folytatódik a digitális oktatás. Viszont azt a merev tiltást, ami március 14-el megszületett (…), feloldottuk június 2-től,

    Olvasd tovább
  • Kiderült, mikor nyitnak az iskolák!

    Kiderült, mikor nyitnak az iskolák!

    A tanév végéig, június 15-ig érvényben marad a tantermen kívüli, digitális munkarend, az óvodák és bölcsődék viszont május második felétől visszatérnek a normális működési rendhez – közölte a köznevelési államtitkár szerdán Magyarország kormányának Facebook-oldalán. Maruzsa Zoltán a feltöltött videóban azt mondta, hogy június 2-tól oktatási céllal találkozhatnak az iskolában a pedagógusok és tanulók, megtarthatják a

    Olvasd tovább
  • Ez nem osztálychatre való téma, az egyszer biztos!

    Ez nem osztálychatre való téma, az egyszer biztos!

    Van, amire jó az osztálychat és van, amire biztosan nem! Dominik szexpózokat gyakorolna Bendével a karantén idején, hogy mire vége van a karanténnak e téren profi legyen. Dominik még Sátán Tamással beszélt a pertu ivászatkor a szexpózokról, hogy bővítse tudását! Sátán Tamás elég nyers formában fogalmazta meg a fiúnak, aki lehet meg is ijedt egy

    Olvasd tovább
  • Középsuli Katedra egész áprilisban

    Középsuli Katedra egész áprilisban

    Tudjuk, hogy az új oktatási rend bevezetése egyben azt is jelenti, hogy otthon kell tanulnotok, ami sokszor nem könnyű, ezért szeretnénk ebben segíteni. Úgy érzitek, hogy le vagytok maradva most, hogy otthon kell tanulni? Ismételni szeretnétek? Érettségire készültök? Jól jönne a segítség? Nektek találtuk ki a Középsuli Katedrát! Fészkeljétek be magatokat a gép elé, és

    Olvasd tovább
  • A Középsuli Katája ajándéknak tekinti az otthon töltött időt

    A Középsuli Katája ajándéknak tekinti az otthon töltött időt

    Ahogy a Középsuli Dominikájának, úgy Katának is otthon kell tanulnia, készülnie, amióta bezártak az iskolák! Igaz, ő most 11. osztályba jár, a Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium diákja, ugyanakkor számára is, épp olyan újdonság ez a helyzet, mint ahogy nektek! Kata elárulta nekünk, hogy a kistestvérével tanul otthon, akinek segít is. Megkérdeztük

    Olvasd tovább
  • Középsuli Katedra keddenként élőben a YouTube-csatornánkon!

    Középsuli Katedra keddenként élőben a YouTube-csatornánkon!

    A Középsuli, a mateking.hu és az EOK – Egyetemisták az Online Közoktatásért – közös összefogásban most házhoz viszi Nektek a tanulást! Hogy hogyan? Minden kedden élőben láthatjátok a Középsuli Katedra óráit a Középsuli YouTube-csatornáján 10 és 14 óra között! Tanuljatok szórakozva, tartsatok velünk! A mostani héttől kezdve, egy hónapon keresztül, tehát egész áprilisban online órákat tartunk!

    Olvasd tovább
  • A kontaktórák hatékonyságát semmilyen felület nem tudja helyettesíteni – Interjú Szabó Rolanddal, a 2019-es Év tanárával – I. rész

    A kontaktórák hatékonyságát semmilyen felület nem tudja helyettesíteni – Interjú Szabó Rolanddal, a 2019-es Év tanárával – I. rész

    Hogyan zajlik az irodalomtanítás távoktatásban? Működnek-e élesben az IKT-eszközök? És miért igazán fontos a személyes tanár-diák kapcsolat, avagy a kontaktórák jelentősége?  Szabó Rolandot, a budapesti Szent István Gimnázium magyar és történelem szakos vezetőtanárát, az ELTE Történelem Segédtudományai Tanszékének egyetemi oktatóját, a 2019-es Év tanárát kérdeztük. Nemrég hivatalosan is megkezdődött az online oktatás. Pontosan mit is

    Olvasd tovább
  • Alkalmasak a diákok és a tanárok arra, hogy online tanuljanak, oktassanak? – Interjú Nagy Erikával, a 2019-es Év tanárával

    Alkalmasak a diákok és a tanárok arra, hogy online tanuljanak, oktassanak? – Interjú Nagy Erikával, a 2019-es Év tanárával

    Hogyan telt a digitális oktatási rend első hete? Mennyire működnek az online megoldások? Alkalmasak a diákok és a tanárok arra, hogy így tanuljanak, oktassanak? Mennyire reális félelem az, hogy az oktatás színvonala visszaesik, és milyen tippeket tudna adni az érintetteknek? A Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskola és Kollégium tanárát, a 2019-ben a Középsuli szavazásán

    Olvasd tovább
  • Tanuljatok filmnézéssel: így járul hozzá a Filmintézet a digitális oktatáshoz

    Tanuljatok filmnézéssel: így járul hozzá a Filmintézet a digitális oktatáshoz

    A Nemzeti Filmintézet (NFI) összesen 90 irodalmi adaptáció, történelmi film, ifjúsági, rajz-, mese- és dokumentumfilm ingyenes online hozzáférésének biztosításával járul hozzá a koronavírus-járvány miatt bevezetett digitális oktatáshoz és az otthon maradni kényszerülők tartalmas szórakozásához – közölte a szervezet szombaton az MTI-vel. Az NFI Filmarchívum szakemberei által összeállított, 90 mozgóképet tartalmazó válogatásban irodalmi alkotások filmváltozatai, fontos

    Olvasd tovább
  • Pályázz otthonról! Rajz, fotó és novella kategóriákban várják az indulókat

    Pályázz otthonról! Rajz, fotó és novella kategóriákban várják az indulókat

    Újabb tananyagok segítik a digitális oktatást: a Virtuális Erőmű Program (VEP) ingyenesen elérhetővé teszi az Oktatási Hivatal által is jóváhagyott alsós, felsős és középiskolai korosztálynak szóló tananyagait, oktatási segédanyagait. Az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény szerint a Korosztályokon keresztül a klímavédelemért (KKK) című iskolai program keretében már most több mint tíz, az OH által jóváhagyott digitális

    Olvasd tovább
  • Áll az oktatás? Pár nap kell a digitális munkarend bevezetésére

    Áll az oktatás? Pár nap kell a digitális munkarend bevezetésére

    Pár nap kell az iskolákban a digitális munkarendre való átálláshoz, de utána látni fogjuk, milyen színes oktatási gyakorlat alakul majd ki ezen a téren – mondta a köznevelési államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hétfőn. Maruzsa Zoltán elmondta: az Oktatási Hivatal oldalán szombaton közzétették a módszertani ajánlást, mely online felületek használatát javasolja.

    Olvasd tovább
  • A Középsuli ezeket ajánlja fel a tanároknak a koronavírus miatti helyzetben

    A Középsuli ezeket ajánlja fel a tanároknak a koronavírus miatti helyzetben

    Tisztelt oktatók! A Középsuli filmsorozat és a Középsuli.hu a digitális oktatás segítésére INGYEN felajánlja a következőket: 1. A két stúdiójának mindegyikét a szabad órákban a tananyag digitális rögzítésére, felszereléssel együtt, ingyen. A tanárnak csak be kell jönnie, mindent megoldunk. 2. Élő közvetítési lehetőséget a stúdióból (beosztás szerint). 3. Tananyag digitális elkészítését magyar nyelv és irodalom,

    Olvasd tovább
instagram default popup image round
Follow Me
502k 100k 3 month ago
Share