Tampon miatt másik lábát is elvesztette az amerikai modell

Rovat

Megosztás

Valahol minden nő fél, mikor először használ tampont. Olykor ezek irracionális méretet is ölthetnek és mások segítségére van szükség, hogy meggyőzzenek, ez egyáltalán nem veszélyes és sokkal inkább higiénikusabb, mint egy betét. Azonban mégis hallani olyan történeteket, amikor el kell gondolkoznunk – megéri-e kipróbálni? És ha igen, mikre kell vigyáznunk a használata során!

Lauren Wasser esetét ismerve nem biztos, hogy sokan kedvet kapnának hozzá, hogy tovább használják a tampont. Azonban érdemes tudni, hogy ha odafigyelünk a használati útmutatóra, nagyon kevés rá az esély, hogy problémánk származzon tőle.

Nem rendeltetésszerű tamponhasználat miatt Lauren Wasser toxikus sokk-szindrómát (TSS) kapott. Abban a hitben volt, hogy influenzás és ennek tudatában nem vette komolyan a kezdeti jeleket. Emiatt infarktust kapott, amivel kórházba került, a szervei leálltak. Ezután mesterséges kómába helyezték, majd jobb lábát térd alatt amputálni kellett, mivel a sok fekvéstől az üszkösödni kezdett. Lenyűgöző akaraterővel újra talpra állt és a kifutóra is visszatért, azonban itt nem ér véget a történet.

Bal lábán a lábujjait kellett eltávolítani, ami következtében tályog alakult ki, mely elviselhetetlen fájdalmat okozott. Emiatt másik lábát is amputálni kellett. Wasser azonban nem adja fel, jelenleg több divatcéggel dolgozik együtt, mint amikor teljesen egészséges volt.

A ma már aktivista modell abban bízik, történetével mások figyelmét is felhívja a veszélyekre, ezért általános iskolákba is jár, hogy felvilágosítsa a diákokat. Ma már mindenhol így hívják: „The girl with the golden legs” – azaz a lány az arany lábakkal.

Fotók: Instagram

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta