Egyre inkább érezhető, hogy a közvetlen kapcsolataink átalakulóban vannak. Egy bizonyos körön kívül már kevésbé törődünk másokkal. Hiába élünk egy közösségben, sokszor még magát a szomszédot se ismerjük.
Ez a magatartás leginkább a nagyobb városokra jellemző. A városiak elidegenedése egyre nagyobb mértékeket ölt. Már nem jellemző, hogy megismerjük a közvetlen környezetünkben élőket. Inkább egy bizonyos távolságból figyeljük őket. A véleményalkotás egy adott emberről így eléggé kisarkított.
Nagyobb közösségben élve jellemző az, hogy jobban elzárkózunk. Szeretnénk megtartani mindent magunknak, valamint kizárni mindenkit. Nem kívánatos dolog már, hogy a szomszéd esetleg átjön hozzánk, vagy hozzánk szól. Ez a fajta magatartás elszigetel másoktól.
Kisebb városban vagy faluban élve azonban közvetlenebbek az emberek. A kedvesség és segítőkészség még megtalálható. Egyedül a nagyvárosi ember sajátja az elkülönülés. A kisebb közösségekben ugyanis jól ismerik egymást az egy környéken lakók, így a kapcsolataik is stabilabbak.
A városiasodás, vagyis a városlakók létszámának növekedése azonban csak erősíti azt a fajta érdektelen magatartást, amit mások iránt tanúsítanak. A „nem az én dolgom, minek foglalkozzak vele?” és a „foglalkozzon mindenki saját magával” felfogások mélyítik a szakadékot két ember között. Már-már felháborítónak számít, ha valaki egyáltalán hozzánk merészel szólni. De valóban ilyen világ várna ránk? Emberek élnek egymás mellett, de úgy, hogy nem ismerik a másikat.
Ez a probléma nem csak nálunk jellemző. A világ különböző országaiban szintén az egyik legáltalánosabb. Az elidegenedés és a távolságtartás rombolja az emberi kapcsolatokat és érdektelenné tesz minket másokkal szemben.
