Te jártál már Lusta Városban?

Rovat

Megosztás

Hosszú idő után először láttam televíziót bekapcsolva. A négyéves unokaöcsém pedig éppen a szokásos mesecsatornáját nézte, amin az a mesefilm ment, amit már akkor is adtak, amikor még én voltam tízéves.  Ráadásul az egyik legkreténebbiket kellett végigszenvednem, mert az ízlésünk úgy tűnik, hogy unokaöcsémmel nem egyezik. A Lazy Town egy izlandi, félig emberekből, félig gyurmából összetákolt (amúgy bábok) szereplőkkel tarkított sportos-lustálkodós sorozat. De a főcímdalából minden kiderül, ami a sorozat alaptörténetét illeti. Lássuk!

https://www.youtube.com/watch?v=11bp-1c-b0o

 

Most pedig nézzük elemezzük a szereplőket egyesével.

A mű legfontosabb szereplője Sportacus, aki egy sportmániás, aki azért érkezik Lazy Townba, hogy eltörölje a lustaságot. Idegesítően pattog jobbra-balra egész nap, mást nem is csinál. Stephanie, a rózsaszín hajú  idegesítő csajszi az, aki a sorozat első részében Lazy Townba hívja Sportacust, akit Stephanie-hoz hasonlóan egy ember játszik. Rajtuk kívül még Rosszvér Robbie az, akit még ember testesít meg. Az ő feladata, hogy keresztbe tegyen Sportacusnak és Stephanie-nek, valamint a gyurmagyerekeknek: Ziggynek, Pixelnek, Stingynek, Trixinek, a gyurmapolgármesternek, Milford bácsinak és a gyurmatitkárnőnek vagy gyurmamindenesnek, Zsufi Zsuzsinak. Milford bácsi egyébként Stephanie bácsikája, ami elég fura ahhoz képest, hogy lisztből, sóból, olajból, vízből és citromsavból készült.

(Fotó: Imgkid.com) Szereplők: felső sor balról jobbra: Sportacus, Stephanie, Rosszvér Robbie alsó sor balról jobbra: Pixel, Ziggy, Stingy, Trixi
(Fotó: Imgkid.com)
Szereplők:
felső sor balról jobbra: Sportacus, Stephanie, Rosszvér Robbie
alsó sor balról jobbra: Pixel, Ziggy, Stingy, Trixi

 

A nevetséges szereplőktől pedig mit is várhatnánk el egy ilyen style-ban legyártott sorozatnál? Nevetséges zeneszámokat, persze.

https://www.youtube.com/watch?v=l2q9bKTgiuQ

 

Lazy Town
Neked bejön ez a sorozat?

 

Borítókép: Toplowridersites.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta