A téli szünet után hagyományos oktatás lesz!

Rovat

Megosztás

Jelenleg a középiskolások tantermen kívüli digitális munkarendben tanulnak. A téli szünet után, az általános iskolák január 4-én nyitnak, a középiskolákban egy hét digitális munkarend után január 11-én folytatódik a jelenléti oktatás.

A téli szünetben minden iskolát és óvodát ki kell takarítani, ahol szükséges, a munkába a honvédséget is bevonják – mondta a köznevelésért felelős államtitkár. Maruzsa Zoltán hozzátette: a köznevelési intézmények januárban is megkapják a fertőtlenítőszert, amelyből erre a célra havonta 300 ezer liter áll rendelkezésre.

Maruzsa Zoltán jelezte, hogy a téli szünet után, “maradnak” a testhőmérséklet-mérések, a pedagógusok, iskolai dolgozók, valamint a szünetben hazautazó, majd külhonból visszatérő kollégisták január 2-án és 3-án az Országos Mentőszolgálat tesztelési pontjain önkéntes és térítésmentes koronavírus-tesztelésen vehetnek részt.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Pozitív teszteredmények esetén adott helyeken időben meghozhatók a szükséges intézkedések – mutatott rá.

Az államtitkár a pedagógusoknak az elmúlt hetekben végzett csoportos tesztelésével összefüggésben emlékeztetett arra, hogy bár a részvételi arány kisebb volt a vártnál, az eredménynek örültek, mert mintegy 2 százalékos fertőzöttséget mértek, s ennek megfelelően sok intézményben tudtak a sikeres védekezést támogató intézkedést hozni.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Jelenleg rendkívüli szünet egy-egy csoportot érintően 146 óvodában, az egész intézményt érintően pedig 79 óvodában és 42 általános iskolában van.

Az operatív törzs 393 általános iskolában egy-két osztályra, 31 általános iskolában az egész intézményre rendelt el digitális tanrendet.

Forrás: MTI

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta