Ti meddig bírnátok teljes sötétségben?

Rovat

Megosztás

Ti mit szólnátok, ha egy teljes napig konkrétan nem látnátok semmit sem, mert olyan, mintha valaki lekapcsolta volna a lámpát? Cresser kipróbálta, de vajon meddig bírta?

„Annyi ideig, amíg meg nem bolondulok, mindentől fosok! ”

Cresser nagy kihívás elé állította magát, ugyanis meg akarta tudni, meddig bírja vak sötétségben mindenféle fény és árnyalatok nélkül. Azt, hogy mi láthattuk őt a videóban még sötétben is, annak köszönhető, hogy egy cuki kis George nevezetű kamera segítette Csongi munkáját, ami még vak sötétben is rögzít mindent IS. A challange este 6 órakor kezdődött, de már 9 perc után hallott valami furát, s kezdett kissé paranoiás lenni. Nagy nehezen kitapogatta, hogyan juthat ki a hűtőhöz, majd konkrétan bebújt egy szekrénybe.

Amikor már vagy másfél órája bent csücsült, pipilnie kellett. Hoppá, mi lesz most?! Nagy félelmek árán azért megtalálta a mosdót, majd rájött, hogy éhes. Hogyan csináljunk totál sötétben szendvicset? Hát valahgygan csak sikerült. De mi lett az ered,mmény?

Nos végezetül éjjel 1 óra 48 perckor kapcsolta fel a lámpát az annyi, mint: Majd 8 egész óra!

Ti meddig bírnátok?

Főkép: Facebook

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta