Tinilányok sikolya rengette meg a Szigetet!

Rovat

Megosztás

Alighanem a magyar tinik egyik legjobban várt napja volt a tegnapi. Már kora délelőtt rajongók tömege gyűlt össze Shawn Mendes budapesti szállodája előtt, ahol főként tinédzser lányok özönlötték el a bejáratot. Mindenki lelkesen várta, hogy a sztár kijöjjön a szálloda elé, és találkozhassanak vele, hiszen instagram mystorijában ezt ígérte.

Ennek ellenére csak lakosztálya teraszáról nézett ki, ami eléggé megosztotta a rajongókat. Utóbb kiderült, a rendőrség kérésére kellett a hátsó kijáraton elhagynia a szállodát a hatalmas tömeg miatt. Aztán eljött a délután, amikor is akkora tinisereglet indult meg a Sziget felé, amivel nem igazán találkoztunk még a Sziget fennállása során, pedig jó pár éve járunk ki rendszeresen. Már a hévre felszállva az volt az ember érzése, hogy a Budapesten tartózkodó tinilányok közül szinte mindenki a fesztivál felé vette az irányt.

A fesztivál szervezői a jelek szerint megtalálták azt a sztárfellépőt, akiért tényleg odavan a 20 éven aluli korosztály. Az aktuális szupersztár nem is cáfolt rá hírnevére, ellentétben több fellépővel, ő pontosan kezdett, rendben kiszolgálta a közönségét, rajongóit, akik persze minden egyes szám kezdetekor hatalmas sikításban törtek ki. Az extázis csak fokozódott az újabb és újabb slágerekkel, majd a fellépés végén a rajongók nagy része szomorkásan elvándorolt a nagyszínpad elöl.

Az igazi rajongók ugyanakkkor nem mentek haza, és nem somfordáltak odébb egy másik színpadhoz, hanem a Nagyszínpad mögött sorba rendeződtek, ismét kisebb tömeget alkotva. Megkérdeztük néhányukat, mégis miben reménykednek:

– Szia, te miért állsz itt, mire vársz?

– Nem tudom pontosan, de valami Shawn lehet itt fog kijönni.

– De tudjátok biztosan, hogy kijön és autogrammot fog osztani, vagy csak arra vártok, hátha látjátok?

– Nem tudom, a barátnőm a rajongó. 🙂

Egy másik beszélgetés:

– Szia! Neked van valami tuti infód esetleg, amiért itt várakoztok?

– Nincs, de állítólag Shawn itt jött be, szóval csak itt tud távozni.

– Egy nagy fekete, lesötétített mikrobuszban, ugye?

– Igen! 🙂

– Akkor sokat fogtok látni belőle…

És még egy beszélgetés:

– Sziasztok, mire vártok itt?

– Hát Shawnra?

– És ki fog jönni ide szerintetetk?

– Reméljük, ha meglátja, hogy ennyien vagyunk, kijön egy kicsit a kerítéshez.

Shawn Mendes után Kygo jött a Nagyszínpadra, aki szintén fiatalok millióinak kedvence, azonban ez a korosztály már kicsivel idősebb volt, de mozdulni az ő koncertje alatt is alig lehetett.

Az igényesebb zene kedvelői ekkor a Világzenei színpadra mentek át, ugyanis itt lépett fel az a Plaza Francia Orchestra, amelyet a Gotan Project alapítói hoztak össze, fel is csendült néhány Gotan Project sláger.

Az elektrotangora kicsit méltánytalanul, de csupán pár százan voltak kíváncsiak, nemhiába Kygo az Kygo.

Az Európa Színpadon 23 órától jött egy igazi kuriózum, a német techno rezesbanda, a Meute. Ők egy tucat srác Hamburgból, akik híresebb dj-k, elektronikus és techno slágereit adják elő fúvózenekaros, rezesbandás kivitelben. A stílus általában kiváltja az őrületet a közönségből, ez itt sem volt másképp.

https://www.youtube.com/watch?v=DtKdqwRC07A

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta