Ezt nézed:  / Hírek / Suli / Tizennégy csapat az ESTÖRI- Kreatív történelmi verseny döntőjében – videó

Tizennégy csapat az ESTÖRI- Kreatív történelmi verseny döntőjében – videó

Két napon át, február 20-án és 21-én rendezték meg a második ESTÖRI-Kreatív Történelmi Verseny középdöntőjét Budapesten. Harminc háromfős középiskolai, kilencedikes és tizedik osztályos csapat mérhette össze tudását a második fordulóban a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjának dísztermében. 

A résztvevőket Dr. Monok István a Magyar Tudományos Akadémi Könyvtár és Információs Központjának főigazgatója,  Dr. Solti Péter, Klebelsberg Központ elnöke valamint Czigány Balázs, az Esterházy Magánalapítvány igazgatóhelyettese köszöntötte. A középdöntőben tizennégy vidékikét határon túli, valamint hat budapesti középiskola összesen kilencven diákja vetélkedett, közülük  tizennégy csapat jutott tovább az április 18-iki kismartoni döntőbe.

A verseny témája ebben a tanévben a Barokk ünnepek a 18. században – Vendégségben az Esterházyaknál.

A középdöntőbe bekerült csapatoknak megadott határidőre szakmai prezentációval és kreatív videóval kellett készülniük.

 videómunkák az ESTÖRI Youtube csatornáján itt megtekinthetők a #ESTÖRI valamint a csapatok nevét tartalmazó #-gel. 

A továbbjutó csapatok:

Iskola neve Település csapattagok
Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, 10_e Békéscsaba Farkas Réka

Perlaki Anna

Szlávik Zsófia

Felk. tanár:

Barát Tünde

II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, 10t_1 Budapest, II. kerület Ivanovics Ádám

Kalotai Máté

Török Kevin

Felk. tanár:

Padéjcsev Anikó

II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, 10t_2 Budapest, II. kerület Juhász Johanna

Róna Balázs

Dufek Ádám

Felk. tanár:

Padéjcsev Anikó

Veres Pálné Gimnázium, 10_a Budapest, V. kerület Kovács Boglár

Kováts Petra

Liptai Zsófia

Felk. tanár:Hering Péter

Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházmegyei Szakgimnázium és Kollégium, 10_a Gödöllő Czumbel Bence

Németh Kata

Wisznovszky Tamás

Felk. tanár: Ivókné Szajkó Ottília

Révai Miklós Gimnázium és Kollégium, 10_b Győr Holpár Anna                       Németh

Orsolya

Südi Fanni

Felk. tanár:

Némethné Hérincs Ildikó

Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, 10_a_1 Győr Fekete Tamara

Lehner Kata

Vincze Márk

Felk. tanár:

Wölfinger Ildikó, Barkó Gábor Ágoston

Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, 10_a_2 Győr Kálli Karolin
Lajkó Anna
Szabados Szandra

Felk. tanár:

Wölfinger Ildikó, Barkó Gábor ÁgostonBatthyány Lajos Gimnázium, 10_dNagykanizsa

Dombi Bianka

Jakab Kira

Károlyi Anna Georgina

Felk. tanár:

Alexa Mercédesz és Alexa Péter

Ráckevei Ady Endre Gimnázium,10_aRáckeveCseperkáló Kamilla

Sánta István

Varga Marcell

Felk. tanár:Mészáros Attila

 

Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium, 10_c Sárospatak Laczkó Borbála

Jákob Csaba

Varga Boglárka,

Felk. tanár:

Remeczki Imre

Soproni Széchenyi István Gimnázium 1o_b1 Sopron Gáncs Adrienn

Salda Csilla

Tátrai Dóra

Felk. tanár: Robotka Csaba

Soproni Széchenyi István Gimnázium 10_b2 Sopron Hegedűs Alexa

Győry Anna

Vigh Anna

Felk. tanár: Robotka Csaba

Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, 10_b Szigetszentmiklós Dorogi Márk

Fehér Lili

Perák

Dorottya

Felk. tanár:

Hajdú Zsoltné

A derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium csapatát az Esterházy Magánalapítvány különdíjban részesítette.

Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, 10 Derecske Szőke László

Kriszte Hunor

Vitányi László

Felk. tanár:

Farkasvölgyi Győző