Sokan a „király” szó hallatán önkéntelenül is egy korosabb férfiúra gondolnak, holott tekintélyes részük igen fiatalon került a trónra.
Lássunk hát pár példát!
Mátyás
Kamaszként a többség alighanem egy rosszul sikerült matematika-témazáró következményeitől retteg, de az 1458. január 24-én a Duna jegén királlyá kikiáltott, még a tizenötöt sem betöltő Mátyás vállát jóval súlyosabb teher nyomta. A főurak, élükön nagybátyjával, Szilágyi Mihállyal együtt azt szerették volna, ha engedelmesen képviseli az érdekeiket. Emellett azt is tudta, hogy mivel nem örökölte a trónt, eleve hátrányból indul a született kékvérűekkel szemben. Végül azonban mint az közismert, a saját lábára tudott állni.
IV. Balduin
Fotó: youtube.com
Ha valaki a „Leprás” melléknévvel vonul be a történelembe, az ritkán tekinthető kedvező ómennek. Tény, hogy élete utolsó éveiben a szörnyű betegségtől szenvedő jeruzsálemi király, IV. Balduin már csak névlegesen vezette az övéit. Ám ez mit sem változtat azon, hogy jóval tovább és hatékonyabban kormányzott, mint azt bárki hitte volna. Az 1161-ben született nagyság 1174-től kezdve 1183-ig egyedül, majd 1185-ös haláláig V. Balduin társuralkodójaként sokat tett azért, hogy fenntartsa a békét. Hol diplomataként, hol pedig hadvezérként nyújtotta képességei legjavát, és ugyan nem minden lépése hozta meg a várt sikert, emberfeletti kitartásának, illetve akaraterejének hála, kortársai körében jelképpé nemesedett.
Heliogabalus
Fotó: José Luiz Bernardes Ribeiro/ Wikipédia
Magától értetődően jócskán akadtak kevésbé dicsőséges, a hatalomba mér zsenge ifjúként belekóstoló fejedelmek is. Heliogabalus hozzávetőlegesen tizennégy lehetett, amikor 218. június 8-án egy puccsnak köszönhetően elfoglalhatta Róma trónját. Kérészéletű regnálását sorozatos botrányok kísérték: szexuális kicsapongásai megbotránkoztatták a konzervatívabb beállítottságúakat, és sokan azt sem vették jó néven, hogy szír barátait magas posztokhoz juttatta. A legfőbb gondnak sokak szemében azonban a szokások semmibevétele bizonyult. Az, hogy feleségül vett egy elvileg érinthetetlen Vesta-szüzet, súlyos hibának bizonyult, de messze nem akkorának, mint egy a többség által furcsának tartott napkultusz erőltetése. Sorsát így nem kerülhette el: mint annyi elődjét és utódját, őt is az elvileg a védelmét szavatolni hivatott testőrei, a praetoriánusok ölték meg, 222. március 11-én.
VI. Iván
VI. Iván sem sok jeles tettel öregbítette a hírnevét. Igaz, erre nem is nagyon lett volna módja, mert kicsivel múlt két hónapos, mikor cárrá koronázták, és még nem volt másfél esztendős, mikor egyik rokona, Erzsébet 1741-ben börtönbe csukatta. A balszerencsés ifjú soha többé nem szabadult ki cellájából. Aztán mikor egy nagyravágyó katonatiszt meg akarta szöktetni, hogy kirakatemberként újra Oroszország élére állítsa, az őt felügyelő őrök egyike 1764. július 16-án meggyilkolta a huszonhárom esztendős, boldogtalan nyomorultat.
Pu Ji
Záróakkordként az utolsó kínai császár, az 1906. február 7-én született Pu Ji is megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. Első ízben 1908. december 2-a és 1912. február 12-e között „vezette” a hatalmas országot – pontosabban fogalmazva, a visszaemlékezések szerint inkább szolgáit gyötörte. A köztársaság kikiáltása után megfosztották hatalmától, ám 1917. július 1-től – július 12-ig újra beiktatták – igaz, ekkor nagyjából semmit sem tudott tenni. Végül a japán bábállam, Mandzsukuo császáraként 1934. március 1-e és 1945. augusztus 15-e között élvezhette az életet. Azaz harminckilenc év alatt összesen háromszor emelték magasba, hogy aztán a kínai kommunisták átnevelő táborba zárják. Ezután az egykori császár hol utcaseprőként, hol pedig kertészként tengette napjait 1967.október 17-én bekövetkezett haláláig, egyben a párt utasítására egy szellemíró segítségével papírra vetette az emlékiratait. Ez egyébiránt magyarul is megjelent, „Az utolsó kínai császár voltam” címmel.
Gera Krisztián
