A twentees zenekar frontemberével, Balázs Konráddal készített interjúnkban olyan kérdéseket feszegettünk, hogy vajon mikortól számít valaki zenésznek, valamint, hogy milyen elért eredményeire a legbüszkébb, amióta összeállt a twentees csapata.
Milyen impulzusok szükségesek ahhoz, hogy azt tudja mondani bárki, hogy belőle bizony zenész lesz?
Engem magzatkoromban édesanyám, 8-9 évesen pedig a négy évvel idősebb bátyám vezetett be a zene világába. Körülbelül tizenkét éves koromig csak akkor tetszett egy zene, ha volt benne erősen torzított gitár. Ekkor már megszállottan gitároztam, játszogattam AC/DC-t, Guns N’ Roses-t, Tankcsapdát, meg mindent, amihez találtam tabulatúrát (a kottához hasonló, de annál butább dolog, megmutatja, mit hol kell lefognod egy dalban a gitáron). Ráéreztem a dolog ízére, és már akkor álmodtam, hogy bizony az az álmom, hogy nagy színpadokon álljak többezres tömeg előtt, ez azóta sem változott, és bár messze van még, úgy érzem, jó úton járok felé. Nagyjából ennyi a kérdésedre a válasz. Bele kell szeretni, akarni kell. Van a másik út, amikor a szülők berakják a gyereket a zeneiskolába, és bizony az is sok esetben működhet, rengeteg olyan jó zenész barátom és ismerősöm van, akik így kezdték. Ha nem is zenész lesz az ilyen gyerekből hosszú távon, biztosan szeretni és fogyasztani fogja a zenét.
Mikortól mondhatja azt valaki magára, hogy ő már zenész?
Mivel mindenki kerékpáros, aki biciklivel közlekedik, így mindenki zenész, aki szokott hangszeren játszani. De nem minden kerékpáros tudná lenyomni a Tour De France-t.
Milyen, a zenében eddig elért eredményeidre vagy büszke, amit a Twentees zenekar többi tagjával éltél át?
Büszke vagyok arra, hogy az eddig elért eredményeinket magunknak köszönhetjük. Nem csak magunknak, mert például a szüleim is sokat segítettek és segítenek a zenekarnak, de a management, a dalszerzés, a stratégia építése és kivitelezését teljesen házon belül csináljuk. Amire büszke vagyok, az az, hogy van egy összetartó, eltökélt zenekarom közös célokkal és nagy elhatározottsággal, és hiszek benne, hogy sokáig tudjuk vinni ezt az egészet. Ha konkrétumokat kellene mondani, akkor a tavalyi Dunai Regatta zenei tehetségkutató-győzelmünket említeném és a szintén 2015-ben megkapott Cseh Tamás Program-támogatást, amit elnyertünk.
Mi a legjobb tanács, amit egy zenész adhat egy olyan tizenévesnek, aki már eldöntötte, hogy felnőttkorában főállásban a zenével szeretne foglalkozni?
Tanuljon és keressen munkát a biztonság kedvéért. Nem sütném el azt, amit sokan mások, hogy ma Magyarországon zenéből nem lehet megélni, mert meg lehet, csak nehéz, de nekem ez nem feltétlenül célom. Amúgy ha vagyok olyan pozícióban, hogy tanácsokat adjak, akkor azt mondom, hogy néhány csalódás miatt ne csüggedjenek, akarják nagyon csinálni, és egyszer úgyis jó lesz. Volt, hogy zeneiskolai vizsgán nem szólalt meg a trombitám, annyira izgultam, rengetegszer énekeltem hamisan a színpadon, és rengetegszer utasították már vissza a zenekaromat. Ezekhez mindig úgy állok hozzá, hogy a csalódás épít, nem rombol, ennek köszönhetően kerülhetek egyszer előrébb.
A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.
