Új kontinenst fedeztek fel a tudósok! Az atlaszban minden stimmel, viszont több százezer, a Földről nyomtalanul eltűnő ember gyanúra adott okot. Sok időbe tellett, mire rájöttek, hol helyezkedik el ez az óriási terület: valahol félúton álom és valóság között, és úgy hívják, Facebook…
Tulajdonképpen pillanatnyi név ez, ami időközönként változik. A kutatók azért keresztelték el Facebook Köztársaságnak, mert egy Facebookra feltöltött profilkép volt az első, amit megpillantottak a hamar benépesedett földrészen. De azóta már találkoztak Google-be írt kérdésekkel és Instagram-lájkokkal is, lakóinak egy része pedig tüntetést szervezett az interneten, hogy nevezzék át őket askoknak. A szkeptikusok a fővárosban összeverődő embertömeget látva lemondóan legyintettek: Üdv Magánycityben!
Az elmélet megdőlt
Én csak kíváncsiságból utaztam el ide, illetve hogy ezt a cikket meg tudjam írni róla. Már a buszra szállva magával ragadott egy hangulat- mintha az új kontinens fuvallata lett volna. Az előttem ülő lányok egyike balra tekintett, szomszédja jobbra fordította a fejét. Fülüket zenelejátszójuk zsinórja kapcsolta össze. Egyikük bukásra áll matekból, másikuk a barátjával való összezördülés miatt fogta menekülőre. Nem, nem vagyok gondolatolvasó, internetes adatlapjuk árulkodott helyettük. A hetedik kontinensről még senki sem tért vissza, ezért feltételezték, hogy maga a Paradicsom. Ahol nincs szükség szavakra, csak mosolyog az ember. Hozzátartozóiknak nem szóltak róla, hogy útra kelnek- majd csak kiderül valahonnan.
Izgatottan vártam, hogy megérkezzünk. Pár percnek tűnt csupán az út, mintha egy gyorsított felvételt látnék a busz ablakából: Budapest, Prága, Velence, Los Angeles, majd Japán. Sehol sem álltunk meg, pedig már számítottam rá. Csak mikor körvonalazódtak előttem a Hősök tere szobrai, akkor szólt bele mikrofonjába a sofőr: – Köszönjük utasainknak bizalmukat, legközelebb is minket válasszanak!
Ennyi volt. Nincs kiszállás, nincs célállomás – Magánycity valójában mindenhol jelen van.
Kérdezni – de hogyan?
A Magánycitybe tartók kezében mindig ott az okostelefon, közben diszkósláger dübörög a fülükbe, és ha egy hallásból ismert beszédes utas telepedik le melléjük, elutasítóan tekerik maximális hangerőre a zenét. „Hagyj békén!”-üzenik vele. Zárkózottak? Bizalmatlanok?
Hazaérve a gép elé vetik magukat, és amikor Anya vagy Apa megkérdezi, mi volt az iskolában, csak a vállukat vonogatják. Semmi különös. Hármasra feleltem. És rám mosolygott a nagy Ő! Semmi különös.
Már csak azt kéne kitalálni, hogyan mosolyogjanak vissza- szerencsére pár segítőkész idegen könnyít helyzetükön.
Internetes fórumokon, mint például a Gyakorikérdések.hu, a felhasználók bátran tesznek fel kérdéseket és bonyolódnak beszélgetésbe vadidegenekkel- maguk is az ismeretlenség biztonságot nyújtó leplébe burkolózva. A világhálón nyugodtan fedhetik fel legféltettebb titkaikat – másnap nem fog a fél iskola arról suttogni a folyosón, hogy Nagy Nándor törte be az egyik terem ablakát.
A Középsuli Színes rovatának vezetője, Karajos Andris naponta rengeteg kérdést kap olvasóinktól az Ask.fm-en.
„Ez az oldal egy újdonság a társas kapcsolatok kialakításában. Van, hogy amikor érdeklődik az ember, nem tudja, ki van a másik oldalon, néha még azt se, hogy egy kérdést milyen nemű és életkorú személy tett fel, mert az sem derül ki belőle. De szerintem annak, aki ebben nő fel, az internet világában, ahol megannyi közösségi oldalon keresztül kommunikálunk, már egyáltalán nem lehet furcsa, hogy online társalgunk.”
Tehát az embereknek mégiscsak van igényük a beszélgetésre, csak éppen virtuális keretek között. Sokszor nagyon szerencsés, ha egy kívülálló tanácsát kérik, aki elfogulatlanul tudja megítélni a felvázolt helyzetet, és észreveszi azt, amit ők nem. Andris szívvel-lélekkel válaszol mindenkinek. Viszont a nevét okkal nem vállaló superhero_001 és a külhonban élő kicsiihlány felhasználók nem valószínű, hogy elkísérnék a konditerembe vagy a moziba, Nándi pedig rájön, hogy mennyire magányos, és dühében betör még egy ablakot.
Eközben a vonaton
Panka gyakran tömegközlekedik. Egyedül száll fel a vonatra, mégis sokszor akad társa- egy ismeretlen utas, névvel és arccal.
„Olykor érdemes nem a könyvek világába vagy rejtvények közé menekülni. Úgy is kellemessé tehetjük az utazást, hogy másokkal szóba elegyedünk. Beszélgetéseink leginkább úgy indulnak, hogy megkérdezik tőlem, van-e egy szabad hely mellettem. Aztán arról érdeklődnek, hogy merre utazok, én visszakérdezek, hogy ők merre utaznak, és ha van rá igényük, akkor tovább beszélgetünk. Vannak, akik eleve kedves mosollyal indítanak. Belőlük sugárzik a barátságosság. Másrészt helyes fiúk is megfordulnak a vonaton.”
Az út végére pedig az ismeretlen ismerőssé válik, akár jó baráttá vagy szerelmessé. Akivel az élet legnagyobb öröme a beszélgetés Magánycityn innen és túl.
Szerző: Fekete Fanni
(Fotók: Boredpanda, virtulnews.com, blogs.marketwatch.com, weheartit)
