Vedd el a szüzességem, Garai Bende!

Rovat

Megosztás

Őrült sztárrajongók nyomában

Nem sokkal a születésnapom után találkoztam vele először. Én tizenöt múltam, ő huszonkét éves volt. Telt ajka, kisfiús vonásai és vicces sapkái rögtön levettek a lábamról – nem tagadom, szerelem volt első látásra. És még a zenéléshez is ért! A lelkem mélyén éreztem, valami összeköt minket, korábbi életünkben házasok lehettünk, s nagyon reméltem, a mostanit is férjként és feleségként zárjuk. Napjaim minden percében róla álmodoztam, őt lestem, s követtem, ahol tudtam. De egyik üzenetemre sem válaszolt, mintha nem is léteznék, én pedig a sokadik kudarc után csalódottan álltam fel a monitortól, a szobám falát díszítő poszterre pillantva: „Costas Dino Contostavlos, mondd, mikor leszel az enyém?”

Hosszú szerelem volt ez – mert a maga nemében szerelem volt, ezt most, felnőtt fejjel sem tagadom – csak éppen egyáltalán nem viszonzott. Az én drága Dinom felkavarta az életemet, ám nem maradt utána más, mint pár kinyomtatott fotó, néhány újságcikk, egy cédé, egy bögre, egy tucat róla készített rajz és egy, az együtteséről gyártott magazin (aki kíváncsi, keressen rá az interneten). Én így éltem meg kamaszkoromban a rajongást. Fanatikus lettem volna? A legkevésbé sem.

egyik kedvenc 550372_381046625264814_2022435860_n
Costas Dino ‘Dappy’ Contostavlos, az N-Dubz rappere

Fanni és Dappy - Mrs Contostavlos. élesíteni másolata
És még hasonlítunk is – ezek után mondja valaki, hogy nem lettünk volna szép pár.

 

Kérdezek-felelj!

Nincs kamaszkor plátói szerelem nélkül. Persze akadnak olyanok, akik bárkit megkaphatnak, de a kedvenc énekesük megszerzéséhez még az ő vonzerejük is kevés. Ezért be kell érniük dalai hallgatásával, fotói nézegetésével. Igaz, az internet hódításával ma már könnyen fel lehet venni a hírességekkel  a kapcsolatot. Oldalunk saját gyártású sorozatának szereplői felé is özönlenek az üzenetek, kérdések. Az egyik legközkedveltebb köztük a macsót alakító Garai Bende, akinek számos lány vallott már szerelmet. „Bende, én vagyok mától a barátnőd, oké?”, „Bende, leszel az enyém?”, „Mit csinál a Bendy cica?” – olvashatjuk az ártatlan(?) hozzászólásokat az Ask.fm-en. Más arról kérdezte, lenne-e szűz lánnyal, míg valaki kerek perec felajánlkozott: „Bendének üzenem, hogy ha nincs barátnője, akkor én szabad vagyok, és az ágyam másik fele üres.”

A fiú – ahogyan egy másik nézőnk megírta – nem tartja magát sztárnak, hanem átlagos földi halandónak, valószínűleg ezért is kedvelik annyira őt és a többi szereplőt a fiatalok. Helyesek, viccesek, akár a szomszéd srác. Talán megszerezni sem olyan nehéz őket? Ezt már a fiatal színészek döntik el.

1472952_384860695033435_3506903483293803778_n
A sorozat két szereplője, Bende és Olivér

A választóvonal

A kamaszok sok bolondságot elkövetnek. Lilára festik a hajukat, kipróbálják valamelyik kábítószert, részegen csókolóznak a legjobb barátjukkal… aztán elszégyellik magukat, majd gyorsan elfelejtik, amit tettek. Ennek az őrült fiatalságnak a nyoma egy később megbánt tetoválás. Az én egykori szívszerelmemet is magára varratta nem egy rajongója, hogy ezzel is jelezze: nála jobban senki sem szereti őt! S így legalább Dino, ha tetoválás formájában is, de örökké vele lesz, még akkor is, amikor viselője állásinterjúra megy, figyelni fog az esküvője napján a menyasszonyi ruha alól, s még akkor sem halványodik el bőrén, amikor hús-vér eredetije a sokadik drogos ámokfutása után börtönbe vonul.

tatt

Legfeljebb eltakarja egy ruhadarabbal. Toby Sheldonnak viszont az egész testét burkával kellene fednie, ha szeretné elfelejteni rajongásának tárgyát. A férfi legnagyobb példaképe Justin Bieber. Ám korántsem egészséges rajongás az övé: Toby Justinná operáltatta magát. Bár így inkább hasonlít egy rövid hajú nőre, ő roppant boldog új kinézetével, melyre 22 millió forintnak megfelelő összeget költött 33 éves koráig.

Toby_Sheldon_Justin_Bieber_lookalike_

hombre-kim

És nem ő az egyetlen fanatikus, aki megpróbálta átvenni példaképe énjét: van, aki Miranda Kerr, más Kim Kardashian arcát irigyelte meg. És volt, aki átszabta őket, ahelyett, hogy pszichológus kollégáit ajánlotta volna. Mert ezek a rajongók sajnos valóban őrültek, és ha nem magukban, akkor vágyálmuk tárgyában tesznek majd kárt. De nem azért őrültek, mert szeretnek egy sztárt. Ez csupán a mód, amivel kimutatják idegeik gyengeségét azáltal, hogy van kire kivetíteniük zaklatott érzéseiket.

Őrültségek tárháza

Azt hiszik, ez szeretet. Azt hiszik, normális, sőt, gyengéd megnyilvánulás, ha elkezdenek futni Harry Styles után, vagy pánikrohamban törnek ki, amikor megpillantják. A One Direction énekesét egy (több) alkalommal majdnem agyonnyomták az őt megrohamozó fanatikusok, Beyoncénak a haját tépték egy koncerten, hogy megérinthessék, egy magát Beliebernek nevező pedig féltékenységében megütötte Justin Bieber egykori barátnőjét, Selena Gomezt, amikor megpillantotta az énekessel. Olyan dolgok ezek, amiket nem tennének meg a szomszéd srácért vagy a rokonaikért, barátaikért, de megtennék a sztárért, akivel bármit játszhatnak, és bátran.

Hogy lehet ennyire szeretni valakit, akivel még egyetlen mondatot sem váltott az ember, és csupán képről csodálhatja? Felmagasztalja, tiszteli, mintha isten volna, hipnotikus állapotban kiabálja a nevét.

gaga_crowd_surf

Harry+Styles+Harry+Styles+Greets+Fans+Outside+AnC0rchecRfl

DSC_1665

Az énekes a színpadon pedig maga is megrettent, amikor meglátta a köhintésére magasba emelkedő sokmillió kezet és megbabonázott arcot. „Szeretnek. És bármit megtennének értem.” Mindez óriási teherként nehezedett vállára, majd egy soha nem ismert kollégája jutott eszébe, egy úttörő a hatvanas évekből. John Lenonnak hívták. Az énekesnek összeszorult a gyomra, amikor a sokmillió kéz tulajdonosa a nevét kezdte kántálni, és egyetlen dologra gondolt: „Ó, csak meg ne gyűlöljenek soha!”

Sztárszerelem
Te már voltál szerelmes egy hírességbe?

Szerző: Fekete Fanni

Fotók: weheartit

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta