A világbajnokság első helyéig jutott a magyar lány akrobatikus rock ’n’ roll-ban

Rovat

Megosztás

Harangozó Boglárka, a budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola diákja világbajnok lett akrobatikus rock ’n’ roll-ban. A vele készült interjúból kiderül, hogy vajon miből is áll ez a sportág.

Mióta sportolsz? Mi motivált arra, hogy elkezd?

Hároméves koromban kezdtem el, most ősszel lett tizennégy éve, hogy űzöm.

Mennyi időt fordítasz rá?

Elég sok időt igényel, így kevés a szabadidőm, csak hétvégente tudok kikapcsolódni, persze, csak akkor, ha nincs éppen verseny, de tudom, hogy az iskola mindenben támogat, mindenben segítenek, ha elmaradásom van, adnak időt, hogy bepótoljam.

Bogi angolórán
Bogi angolórán

 

Hogy kell elképzelni az akrobatikus rock ’n’ roll-t?

A régi rock ’n’ roll stílusból indult ki, kicsit swinges, boogie-woogie-s, ami kicsit sporttá formálódott, rengeteg akrobatika van benne, főleg felnőtt kategóriában. Bármely táncból át tudunk venni mozdulatokat, vannak benne moderntáncból mozdulatok például, és azt rock ’n’ roll stílusba formáljuk át.

Mi motivál a mai napig arra, hogy folytasd? Mi a hajtóerő benned?

Vannak nagy példaképeim, esetleg ellenfeleim, akik mindig motiválnak. Az is nagyon motivál, hogy most már sikeresnek mondható vagyok benne, ez is lök előre, hogy még többet, még jobban csináljam.

DSC_0137

Milyen nagyobb eredményeket értél el, amire büszke vagy?

2011-ben páros formációval nyertünk világbajnokságot, az volt az első ilyen nagy eredmény, de előtte már a táncpartneremmel világkupákon serdülő kategóriában mindig a döntőben voltunk, dobogós helyezéseket értünk el. Egy másik/mostani párommal felnőtt kategóriában táncolok, vele országos bajnokok, Magyar Köztársaság Kupa győztesek lettünk, tavasszal Belgiumban (Diepenbeek) a világkupán 6. helyen végeztünk, felnőtt lányformációs csapatban is játszottam/táncoltam, és tavaly hoztunk el egy világbajnok első helyezést.

Mennyire nehéz csapatban dolgozni?

Nagyon könnyen beleolvadtam a csapatba, amikor először elkezdtem lányformációban táncolni, mert egy olyan csapatba kerültem, ahol teljes összhang volt közöttünk, így nagyon könnyen ment a közös munka.

Bogi a csoporttársaival angolórán.
Bogi a csoporttársaival angolórán.

 

A sport sérülésekkel járhat. Ez gyakran előfordul nálad?

A sérülések magasabb kategóriában gyakoribbak, mert ott már a szaltók és a többféle akrobatikák vannak. De ha odafigyel az ember, és agyban ott van, akkor nem lehet probléma.

Látom, most is van egy bibi a lábadon. Mi történt vele?

Nyár végén bent voltam a suliban szakmai gyakorlaton, és azon a hétvégén pedig válogatott táborba mentem, és ott egy rossz mozdulat volt, egy félrelépés, de semmi köze a sporthoz.

DSC_0128

Mi a terveid a jövőre nézve? Szeretnél ezzel főállásban foglalkozni?

Most még tudom csinálni, van rá időm, de az egyetem és munka mellett nem biztos, hogy jut rá, és akkor felmerülhet a kérdés, hogy folytassam-e, vagy sem. Most még tudom, bírom csinálni, akarom és szeretem is csinálni.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta