Zsófi: lepergett előttem az egész életem

Rovat

Megosztás

Zsófi egy elég érdekes vidámparkos sztorit osztott meg nekünk arra a kérdésre válaszolva, hogy volt-e már életveszélyes helyzetben. Ha elolvasod a cikket, megtudhatod, miért is nem jár már többet Zsófi vidámparkba. Szerintünk érthető a döntése. 

“Talán életveszélyes helyzetben még nem voltam, viszont veletek történt már olyan, hogy lepergett előttetek az egész életetek? Én mindig azt hittem, hogy ez az egész csak egy mese, hogyha halálközeli helyzetben vagy lepereg előtted az életed, mindaddig, amíg meg nem történt velem is. Életem során nagyon sokszor álmodtam azt, hogy a vidámparkban vagyok, felülök egy játékra, amely a levegőben meghibásodik, én pedig a mélybe zuhanok és meghalok. Ennek ellenére én nagyon szerettem vidámparkba járni, így egy pár évvel ezelőtt az egyik hétvégén elmentünk a barátaimmal. Felültünk az egyik játékra, amely elindult, a magasba emelkedett és én csak azt éreztem, hogy dőlök előre és előre. Beugrottak az álmaim is, és azalatt a pár másodperc alatt, amíg be nem akadt a biztosító öv, lepergett előttem az életem. Egyébként nagyon furcsa, mert nem olyan dolgok ugrottak be, amik az életem meghatározó részei, hanem egészen apró pillanatok, mozzanatok, kiskoromból is olyan emlékképek, amikre már egyáltalán nem is emlékeztem. Azóta egyébként nem voltam többet vidámparkban és nem is tervezem, hogy megyek, jobb a sorsot nem kísérteni”

– meséli ábrándos történetét a valóságban már nem suliba járó, hanem dolgozó fiatal lány.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta