12 évesek akarták meggyilkolni osztálytársukat az internet miatt

Rovat

Megosztás

2014. május 30-át írunk, este van. Három tizenkét éves lány gyűlt össze egy ottalvós buli miatt az Egyesült Államok Milwaukee városának Waukesha nevezetű külvárosban. Másnap reggel a hatóságok a háromból két lányt, Morgan Geysert és Anissa Weiert az autópályán találtak meg, miközben éppen átsétáltak rajta. 

A harmadik lányt egy közeli erdőben találták meg, ahol az életéért küzdött, mivel tizenkilenc késszúrást kapott egy nagy konyhakéssel. A két lány később beismerte, hogy a harmadik egy rituális áldozáson esett át “Slender Man” nevében. A lányok hónapok óta tervezgették a gyilkosságot.

“Be akartam bizonyítani, hogy létezik”

– mesélte a nyomozóknak az egyik lány, Weier.

“Attól féltem, ha nem teszem meg, akkor…bele sem merek gondolni, mi lett volna akkor”

– tette hozzá azzal, hogy abban az esetben, ha nem hajtja végre a szörnyű tettet, akkor Slender Man kivégezte volna az egész családját egy szempillantás alatt.

A megkéselt lány élete egy hajszálon múlt, mondták el az orvosok az eset után.

Szellem a gépezetben

2009. június 8-án, egy internetfelhasználó a Something Awful (Valami borzasztó) fórumán kitalált egy úgynevezett “Készíts paranormális képet” kihívást. Két nappal később megszületett Slender Man: egy arctalan, vékony, öltönyös hapsi. A posztolt két fekete-fehér fotókon gyerekeket láthatunk, a háttérben pedig feltűnik Slender Man. A képek Eric Knudsen, a posztot készítő szerint 1983-ban és 1986-ban készültek, a rajtuk szereplő gyerekek és a fotók készítői pedig eltűntek, valószínűleg meghaltak.

Az 1983-as fotó:

Fotó: Deviantart
Fotó: Deviantart

 

Az 1986-os fotó:

Fotó: Deviantart
Fotó: Deviantart

 

Újabb két nappal később egy felhasználó feltöltött két képet, amelyet az eredeti Slender Man posztok inspiráltak. Látva a fanatikusokat, az eredeti poszt készítője újabb képeket osztott meg Slender Manről.

Fotó: Wikipedia
Fotó: Wikipedia

 

“Egy városi legendának hallgatóságra van szüksége ahhoz, hogy terjedni tudjon. Mindig kell egy bizonyíthatatlan harmadik, negyedik személy, aki továbbviszi a sztorit, így a mese nemcsak életre kel, de folytatódik is. Az internetes mémek szőrszálhasogató dolgok, de ha a jó helyen és a jó időben vagy, akkor létre tudsz hozni egy igazi városi legendát”

mesélte egy interjúban Slender Man kitalálója.

A sötétségből a rivaldafénybe

A sztori egyre csak dagadt. Nem lehetett megállítani. Csak egy hónappal később, hogy Eric Knudsen, Slender Man alkotója feltöltötte volna első ábrázolását fiktív szörnyéről, két alabamai egyetemista elindított róla egy websorozatot, amely huszonhat epizódot élt meg. Később jöttek az egyéb YouTube-videók, majd az első túlélő videojáték is.

2018: a filmipar nagyban reagál a Slender Man-jelenségre

Kilenc évvel később, idén, 2018-ban egy film jelenik meg, Magyarországon augusztus 23-án Slender Man címmel. A magyarok még egy ‘Az ismeretlen rém’ alcímet is ráaggattak, hogy még félelmetesebb legyen honfitársaink számára.

https://www.youtube.com/watch?v=G2KWT0vJTC8

 

Összegzés

Összegezve tehát, ahogyan Nagyláb, vagy a Loch Ness-i szörny, úgy Slender Man sem valódi. Csupán egy internet által generált kitaláció, amely egyesekkel elhitette, mégis valódi. De míg a legtöbb fiktív, félelmet keltő szörnyeteg évszázadok munkája, mire a legenda kialakul, és félelmet keltve másokat terrorizál a sztori, Slender Man története néhány hét alatt elérte, hogy az egész internet népe félelemben éljen, és az elmúlt években pedig sikerült neki olyan szörnyűségeket is létrehoznia, mint a három 12 éves lány tragikus története.

 

Borítókép: Jsonline.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta