Azt mondják, a belső a legfontosabb! Az autóknál is így van ez!

Rovat

Megosztás

Az emberek általában szeretnek kitűnni a kocsijukkal. Vagy azzal, hogy új, vagy azzal, hogy régi, vagy éppen azzal, hogy egyik sem. Mondják, hogy, ami belül van, az számít igazán. A következő autók tulajdonosainak tényleg igazán számított. Olyan dolgokat voltak képesek beépíteni a négykerekű járművekbe, hogy lassan már nincs értelme kiszállni belőle. Vagy ha mégis, az is tuti, hogy jó ideig szívesen üldögél benne az ember, mert unatkozni biztosan nem fog, csodálkozni már annál inkább.

Kezdjük ezzel a 2011-es high-tech luxus Bentley-vel. Én a mai napig meglepődöm, ha nálunk valaki autójában TV-t látok. Itt összeszámolni sem szeretném, mennyi van.

2011-bentley-mulsanne-exe_600x0w

 

Ha már, high-tech, akkor ez a Kia sem semmi. Olyan, mintha az ember a jövőbe repülhetne vele. Ha fekete lenne, azt hinném, Batman kocsija.

 

Kia-KND-4-SUV-Concept-interior-1-lg

 

A Renault is kitett magárt ezzel a piros-fehér belsővel, ami olyan, mint egy űrhajó vagy űrkapszula vagy mindegy milyen űr, ha benne vagy.

Renault-DeZir-Concept-Interior-3-lg

 

Zenemániásoknak, vagy azoknak, akik meg szeretnének süketülni vezetés közben, kimondottan ajánlatos a következő helyekre tenni a hangfalakat. Már nem menő a csomagtartó.

1749236

 

Azoknak, akik nem bírnak egy helyben ülni sokáig. Csak nehogy a végén oda jussunk, mint a kövér emberek a Wall-E-ban.

Kia-KV7-concept

 

Akvárium. Mindig legyen a kocsiban akvárium, mert bármi történhet, és akkor tuti, hogy szükség lesz rá. Egyébként nagyon jól néz ki.

image_large

 

Imádom a fehér színt, a lilát pedig még annál is jobban, ráadásul szerintem túl sok gomb van a kocsikban, úgyhogy igazán irigylem azt, akié ez a minimál-csodajárgány. Annyira azért nem is minimál.

punto1

 

Általában mindenki az autók külsejét turbózza fel, mert azt látják a legtöbbet mások. DE, aki nap, mint nap egy ilyen autóba szállhat be, mint ezek, az szerintem nem törődik azzal, mit látnak mások a kocsijából. Ha beszáll melléd egy csaj, biztos nem akar majd egyhamar kiszállni, szóval a hosszabb úton kell hazavinni. Biztos vannak még ilyen hihetetlen autóbelsők, de most ezeken csodálkoztunk a legjobban.

Fotók: carbodydesign.com, advancedaquarist.com, demotix.com, topspeed.com,2.bp.blogspot.com,jajjdecsunya.blog.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta