Egyedül érzed magad? Rendelj hivatásos barátot

Rovat

Megosztás

Mi a feladata a kókuszdió-biztonsági mérnöknek és hogyan lehet csupán azzal pénzhez jutni, hogy valaki utazgat? Néhány izgalmas munka a nagyvilágból, amely nem csak szórakoztató, de néha még jól is fizet. A Juventus RadioTours műsorában ezúttal izgalmas álommunkákról hallhattunk, Dr. Kiss Róbert Richard műsorvezetésével.

Az érdekes turisztikai álommunkákról a műsorvezetőnek is vannak tapasztalatai. Bár szörfoktatóként kezdte, sőt még takarítást is vállat, hogy némi zsebpénzhess jusson, később már olyan légi társaságoknak dolgozhatott, amelyek neki fizettek azért, hogy szabadon utazhasson a világban. A szórakozás mellett persze volt némi munka is a dologban, hiszen az adatgyűjtés mellett még cikkeket is publikált az útjairól.

tumblr_mzvh90bpyh1sbwboco1_500

Léteznek, akik utazás helyett inkább egy helyben maradnak és ágyakat tesztelnek, de még ágymelegítő munkára is lehet jelentkezni néhány országban. Nehéz lehet elképzelni, hogy valaki henyélésért kapja a fizetését, pedig létezik a dolog.

A műsorvezető már sajtkóstolóval és pohárcserélővel is találkozott. Tehát, akinek kiváló ízlelőbimbói vannak és képes, akár több száz sajtot megkülönböztetni egymástól, annak tessék sajtkóstolónak mennie. A pohárcserélők feladata viszont pont annyit takart, mint amennyit maga a szó jelent. A pohárcserélők… poharakat cserélnek.

tumblr_nf77c3uE1m1u2afdio1_500

A golflabdák szanaszét gurulnak a világban, annyi eltévedt ütés érte már a labdákat. Nem véletlen tehát, hogy nagy szükség van a golflabdaszedőkre is, akik között még búvárok is dolgoznak.

Az egyedüllétre is van megoldás, főleg ha valahol még hivatásos barátot is ajánlanak a szórakozás mellé. Feladata nem más, minthogy társa legyen az embernek és elvigye a legszórakoztatóbb helyekre.

 

Hallgasd te is a Juventus RadioTours műsorát a 103,9 MHz-es frekvencián, kedd este 19:00 órátó, Dr. Kiss Róbert Richard műsorvezetésével!

Fotók: i.huffpost.com, scstylecaster.files.wordpress.com, 33.media.tumblr.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta