Hogyan lehetsz hercegnő a szalagavatódon?

Rovat

Megosztás

Meseszép ruhák – meseszép árak?

Ősz végén kezdetét veszi a szalagavatók időszaka. Lányok tízezrei bújnak varázslatos báli ruhákba, hogy aztán Hamupipőkeként tündököljenek. (Na jó, Ariana Grande is megteszi.) A csodás átváltozást hosszú keresgélés előzi meg.

A legnépszerűbb szalonokat Pesten találni. Ahol nemcsak kamaszlányok, de menyasszonyok is “vadásznak”. Ez  a forgalmas Teréz körút, amit a menyasszonyok sétányának is neveznek.

A fővárosi Boglárka Szalon is itt található. Náluk minden keringős- illetve menyasszonyi ruhát 23 000 forintért kölcsönözhetnek a bálozó lányok. Ehhez jön még plusz 7000 forint foglalási költség.

A ruhák zöme ujjatlan, A-vonalú szoknyával, apró díszítésekkel, 34-42 közti méretben. Akad mélyen dekoltált, és csipkével, masnival ékesített darab is. A szalon az osztály minden tagjára gondolt, nemcsak a keringőző lányokra: kínálatukban frakkok és egyéb táncos ruhák is szerepelnek, úgy, mint a rocky vagy a magyar néptánc viselete. Vásárlóiknak különböző kedvezményekkel igyekszenek a kedvükben járni: ha például egy egész osztály rendel tőlük keringős ruhát, azt 23 000 helyett 15 000-ért megkaphatják.

A szalontól nemcsak kölcsönözni, de vásárolni is lehet: egy hófehér szalagavatós ruha 40-60 ezer forintos áron lehet a tiéd. Ki tudja, jól jöhet még pár év múlva, amikor már nem a ruhára mondasz igent…

bog 3

YTo1OntzOjI6ImlkIjtzOjMyOiI1NTU5YzRmZGY3NTkyNmNmZDE5YmUxNTc5YmViZGU5YyI7czo5OiJ3YXRlcm1hcmsiO3M6MjI6IndhdGVybWFya180MDAucG5nfEN8ODAiO3M6NToid2lkdGgiO2k6NDAwO3M6NjoiaGVpZ2h0IjtpOjYwMDtzOjQ6Im1vZGUiO3M6NDoiY3JvcCI7fQ==

YTo1OntzOjI6ImlkIjtzOjMyOiI1NWRjYWU0MWZhNmQ2MDgyODI0YTM2M2QyMjI5MWNjMyI7czo5OiJ3YXRlcm1hcmsiO3M6MjI6IndhdGVybWFya180MDAucG5nfEN8ODAiO3M6NToid2lkdGgiO2k6NDAwO3M6NjoiaGVpZ2h0IjtpOjYwMDtzOjQ6Im1vZGUiO3M6NDoiY3JvcCI7fQ==

YTo1OntzOjI6ImlkIjtzOjMyOiIyMjU2NGE1YzkwNWFmZDYwNTQ0NzBjMzQ4YjJkMWVjMyI7czo5OiJ3YXRlcm1hcmsiO3M6MjI6IndhdGVybWFya180MDAucG5nfEN8ODAiO3M6NToid2lkdGgiO2k6NDAwO3M6NjoiaGVpZ2h0IjtpOjYwMDtzOjQ6Im1vZGUiO3M6NDoiY3JvcCI7fQ==

YTo1OntzOjI6ImlkIjtzOjMyOiI5YjQ0Y2I3Y2I4ODg5OTM3YjE2OTgwOWFlY2FmNTEyOSI7czo5OiJ3YXRlcm1hcmsiO3M6MjI6IndhdGVybWFya180MDAucG5nfEN8ODAiO3M6NToid2lkdGgiO2k6NDAwO3M6NjoiaGVpZ2h0IjtpOjYwMDtzOjQ6Im1vZGUiO3M6NDoiY3JvcCI7fQ==

A már említett fazonú keringős ruha a sláger a Gyöngyfény Szalonban is, de sok más darabot is találni itt. Aki valami különlegesre vágyik, az bérelhet ruhája mellé fehér köpenyt is (2500 forint), ami titokzatosabbá teszi a megjelenést, és fokozza a meglepetést, amikor előbukkan alóla egy gyönyörű ruhaköltemény. Kevésbé leszel hivalkodó, ha boleróval takarod válladat. Ennek ötezer forint az ára. Keringős ruháik összege csupán egy ezressel olcsóbb, mint a konkurens Boglárka Szalonban. Amin meglepődtem: a frakk mindössze 6500 forintba kerül.

A Gyöngyfény szalon szintén olcsóbban adja termékeit, ha egyszerre többen is ruhát bérelnének. Mellettük szól továbbá, hogy ruháik (lányok esetében) 34-től 48-as méretig kaphatóak.

DSC_6055

DSC_0109

DSC_0208

gerda

meny gy

Az előzőekhez hasonló elveket vall az Igen Outlet Ruhaszalon is. Ha legalább öten rendelnek tőlük ruhát egyazon iskolából, fejenként 20% kedvezményt kapnak. A legolcsóbb 25 000, a legdrágább 40 000. Fiúk 10 000 forintért juthatnak szmokinghoz vagy frakkhoz. Összességében véve, akciójuk ellenére is ez a szalon kicsivel drágább, mint az előző kettő. Kínálatuk kisebb – viszont darabjaik változatosabbak. Egyedül náluk láttam például sellőfazonú keringős ruhát.

cad4f09b59bfd20cfcd625903f0bb85a

fac5f6484b23e65fbe330bde7451624c

ab8e9c0bd147f4edbd01bd1417488fd4

94716cae82d770fb366b1760d61323c3

A lista nem teljes: a vidéki (értsd: nem fővárosi) szalonokat nem gyűjtöttem egy csokorba. Ezeken a helyeken megeshet, pénztárcakímélőbb lesz a ruhabérlés.

A szalagavató legizgalmasabb része a ruhakeresés- és találás. A felnőtté válás a fiatal lányok számára nem a szalag feltűzésekor érkezik el, hanem ebben a csodás pillanatban. Amikor gyönyörű hercegnőkből még szebb királynőkké válnak.

Szöveg: Fekete Fanni

Fotók: weheartit, boglarkaszalon.hu,szalagavatoruhaszalon.hu, igenszalon.hu

Felkérhetem egy táncra?
A szalagatós ruhám...

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta