Egy végzős osztály képtelen története
Minden kamasz életének egyik legfontosabb napja a szalagavató. Így van ezzel a most végzős Bogi is, aki izgatottan készül a nagy eseményre.
„Osztályunk a Grease egyik táncát adja elő. Mivel nagyon egységes csapat vagyunk, ezért csak egy apró vita volt ezzel kapcsolatban. Nagyon tetszik eddig ez az egész, mert bár mindig is imádtam az osztályt, de most még közelebb kerültünk egymáshoz. Nagyon fognak hiányozni a próbák” – mesélte, s lelkesedése rám is átragadt. Pedig nekem is volt ám szalagavatóm…! Nem is akármilyen.
Tizenkettedikes koromban, hivatásos botlábúként rettegve vártam, hogy kezdetét vegyék a táncpróbák: „Vajon megúszom törött végtagok nélkül?” Osztályunk a rocky mellett tette le a voksát, és már előző tanév végén talált egy remek tánctanárt, aki betanította nekünk a lépéseket. Szerencsére nem bizonyult emberevőnek (hallottam ilyenről is…), s ha kellett, többször is elmagyarázta a bonyolultabb mozdulatokat. A leglátványosabb az volt, amikor a fiúk felemelték, majd megforgatták a törzsük körül a lányokat. A próbák jókedvűen, sok nevetéssel fűszerezve teltek. Nagy örömünkre még osztályfőnökünk is csatlakozott.
Nekem pedig kezdett elpárologni a félelmem: a próbákat megúsztuk komolyabb balesetek nélkül.
A szalagavató előtt pár nappal már táncruhánkban (lányoknak pöttyös ruha, fiúknak fekete ing- és nadrág) próbáltunk, ami fokozta az izgalmat – már csak a közönség hiányzott. De a nézőkre sem kellett sokáig várni: pár nap múlva megjelent az iskola tornacsarnokában városunk apraja-nagyja, élén a polgármesterrel, aki az első sorban foglalt helyet.
Miután lezajlott a szalagtűzés, rohantunk az öltözőbe (értsd: backstage) átöltözni, ahol némi alkoholnak teának köszönhetően mintha kicserélték volna az osztályt : pár perc múlva már nyoma sem volt az idegességnek.
És elkezdődött. A színpadon a tizenkettedik G osztály. Akik minden tudásukat beleadták, hogy lenyűgözzék a közönséget – talán túlságosan is.
„Az egyik akrobatikus résznél jó magasra ugrottam, táncpartnerem, Marci viszont lélekben máshol járhatott, mivel elfelejtette, hogy el kellene kapnia. Én pedig fenékre estem, úgy, hogy két méterre ült tőlem a polgármester” – emlékezett vissza osztálytársam, Bogi.
Luca hasonló emléket idézett fel.
„ A táncpartnerem, Tomi olyan magasra dobott, hogy majdnem belerepültem a polgármester ölébe. Veszélyes egy tánc!”
És itt még nincs vége a történetnek!
„ A fiú, akivel táncoltam, Titi, engem is leejtett, és eleredt az orrom vére” – mesélte el Anna. A lányok persze ma már csak jót mosolyognak a történteken. Ahogy Bogi is mondja, ha nem így alalul, most nem lenne miről mesélni. A közönség visszatapsolt minket, a kamerák kattogtak, a szülők szeme büszkeségtől csillogott. Sikert arattunk, s pár óra múlva volt mit ünnepelni a banketten. Hogy az egyik fiú, Karcsi bölcsességét idézzem: „A pia mindent megold.” Túléltük, és megcsináltuk. Mindennek három éve, most pedig osztálytalálkozóra készülünk. Törött végtagok és mankó nélkül.
Szöveg: Fekete Fanni
Fotó: weheartit
