Ilyen az élet videólejátszó nélkül Kubában

Rovat

Megosztás

Az utóbbi években rengeteget fejlődött Kuba, és ma már a turistákra is jobban odafigyelnek, de hogy milyen volt az élet ebben a Karib-térségi országban korábban? Dr. Kiss Róbert Richard, az Inforádió Világszám műsorvezetője elmesélte a hallgatóknak.

Régi, 1959 előtti amerikai járművek, szocialista gépjármű csodák, és Coca Cola koppintás. Kuba korábban nem arról volt ismert, hogy globalizált termékeket árul boltjaiban, vagy hogy modern közlekedési eszközökkel furikázzák az embereket, de meglepő módon zsigulimó már akkor is volt az országban. Ehelyett egészen más, varázslatosabb élményeket nyújthat ez az ország.

cuba-1600
Teherautókat, kamionok és autóbuszokat is használnak tömegközlekedési eszközként.

 

Ma már persze ezek a dolgok is megváltoztak, hiszen Kuba is fejlődésnek indult, de azért még mindig találkozni olyan dolgokkal, amik a régi időkre emlékeztetik az embert. A korszerű autók és házak mellett máshol örülnek, ha van áram az otthonukban. A videólejátszók pedig anno igazi kincsnek számítottak.

 „Soha nem felejtem el, hogy amikor megérkeztünk a tiszteletünkre elővették az ágy alatt tartott videót. Be volt csomagolva. Gondosan kibontogatták, majd féltve őrzött kincsüket, egy 2002-es videót tartalmazó VHS kazettát belehelyeztek a lejátszóba és várták a hatást. A videó kazetta kicsit sercegett, kicsit fodrozódott, de a rap énekes öltözéke tisztán látszott.”

– mesélte a műsorvezető arról a kubai családról ahol vendégül látták, majd hozzátette, hogy Kubában az amerikai zenék gyakran legyőzik a hagyományost, korábban pedig a televízióban leginkább csak két csatorna volt fogható, de azok is általában politikai műsorokat adtak.

Mivel nincsenek mindenhol ilyen technikai csodák, így sokan a szabadég alatt töltik idejüket. Felhőtlenül szórakoznak, táncolnak, mulatnak és spontán összejöveteleket tartanak. Megvan ennek is a varázsa az biztos.

cuba-1

A látogatók szórakoztatására még külön golfpályát is nyitottak, valahol pedig egy egész bevásárlóközpontot húztak fel. A bátrabbak kipróbálhatják a tandemugrást gyakorlott vezető társaságban, vagy dzsungelnéző túrában is részt vehetnek szovjet gépeken, esetleg felszállhatnak az egyik szörf és sárkányrepülő házasításával létrehozott furcsa szerkezetre. Programokban tehát nincs hiány. Bár a műsorvezető elmondása szerint az eszközök olykor elhasználtak, az emberek nagyon profik és segítőkészek.

Nagyon jó az egészségügyi ellátás Kubában, akárcsak az oktatás. Meglepő azonban, hogy a helyiek, magyar forintra átszámítva körülbelül 4 ezer és 25 ezer forintot között keresnek havonta. Az árak ennek megfelelőek, de még sem annyira. Fűteni azonban nem kell, tehát az nem jelent külön kiadást.

Cuba Communist Conference
Che Guevara és Fidel Castro személyét még mindig nagy emlék övezi. Kuba híres jelképeivé váltak.

 

Érdekesség, hogy Kubában még Magyarországról is tanítanak. Az újságíró szerint Kubában többen ismerik hazánkat, mint az Egyesült Államok egyes területein.

Annak ellenére, hogy Kuba nem a legfejeltebb ország, az emberek boldogok és sokan elégedettnek mondják magukat a gazdasági helyzetük ellenére is. A bűnözés nem jellemző, esetleg néhány területen.

„Igazán tudnak örülni az életnek. A legtöbbeknek nagyon jó és kellemes természete van.”

– mondta a műsorvezető.

Nyilván vannak, akik többre vágynak és útnak indulnak egy jobb élet reményében. Az emberek kedvesek, barátságosak és közvetlenségük révén nagyon könnyű velük ismerkedni. A szomszédok is úgy járkálnak egyik házból a másikba és veszik kölcsön a dolgokat, mintha az a sajátjuké is lenne.

 

Hallgasd te is az Inforádió Világszám műsorát az FM 88,1 MHz-es frekvencián Dr. Kiss Róbert Richard műsorvezetésével! Péntek este 19:00 órától és szombat délelőtt 10:00 órától.

 

Fotók: cuba.com, graphics8.nytimes.com, blog.meliacuba.es, img.washingtonpost.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta